Többnyire családtag az elkövető

Brüsszel. Az EP-képviselők azt szeretnék, hogy a tagállamok a nők elleni erőszakot tekintsék az emberi jogok „egyenlőtlen nemi erőviszonyokból fakadó” megsértésének.

Negatívan befolyásolja gyermekeik érzelmi és szellemi egészségét isA 16 és 67 év közötti nők legalább 30–35 százaléka egyszer fizikai vagy szexuális erőszak áldozatává válik, a nőket fenyegető erőszak elkövetője pedig általában családtag vagy élettárs. Ez derül ki egyebek mellett Maria Carlshamre svéd képviselő saját kezdeményezésű jelentéséből, amelyet a múlt héten 545:13:56 arányban fogadott el az Európai Parlament. A nők elleni erőszakkal foglalkozó szöveg szerint „a férfiak által nőkkel szemben elkövetett erőszak fontos tényező abban, hogy a nők és a lányok szexuális és egyéb célú emberkereskedelem és prostitúció áldozatává válnak”. A jelentésben az áll, hogy kutatások szerint a prostituált nők 65–90 százaléka már gyermekkorában vagy valamikor később szexuális bántalmazás áldozatává vált, az anyákkal szemben elkövetett erőszak pedig hoszszú távon negatívan befolyásolja gyermekeik érzelmi és szellemi egészségét. Az egybehangzó svéd, német és finn tanulmányokra hivatkozó jelentés utal Franco Frattini uniós biztos korábbi kijelentésére is: Európában a becslések szerint évente 700–900 nő veszti életét a hozzá közelálló személy által elkövetett erőszak következtében.

A képviselők többek között azt szeretnék, hogy a tagállamok a nők elleni erőszakot tekintsék az emberi jogok „egyenlőtlen nemi erőviszonyokból fakadó” megsértésének. Továbbá állapítsanak meg összehangolt módszereket, definíciókat és feltételeket az uniós statisztikai hivatallal (Eurostat), az alapjogi ügynökséggel és a közeljövőben létrehozandó esélyegyenlőségi intézettel együttműködve, hogy összehasonlítható és összeegyeztethető adatokat gyűjtsenek az egész EU területén a férfiak által elkövetett, nők elleni erőszakra vonatkozóan.

A parlament azt is kéri a tagállamoktól, tekintsék bűncselekménynek a házasságon belül elkövetett nemi erőszakot, és ne fogadják el enyhítő körülményként a kulturális szokásokra történő hivatkozást például a nők nemi szervének megcsonkítása, illetve a „becsületbeli gyilkosságok” esetében. A képviselők szerint szükség van arra is, hogy a tagországok dolgozzanak ki a közvélemény érzékenységét fokozó és tájékoztató programokat a családon belül elkövetett erőszakról. Jelentést fogadott el az EP a nők és férfiak közötti egyenlőségről is. Eszerint a parlament növelné a nők szerepét a döntéshozó testületekben, és megkönnyítené a nők foglalkoztatását is. A jelentés kéri a tagállamoktól: biztosítsák, hogy a nyugdíjkonstrukciók ne alkalmazzanak hátrányos megkülönböztetést a nőkkel szemben, oktatási rendszerükben ösztönözzék a fiatal nőket arra, hogy a nem hagyományos területeken folytassanak tanulmányokat. (MTI, ú)

Csonkítással fenyegetett nők

Bécs. Menedékjogot adnának Ausztriában a Zöldek azoknak a nőknek, akiket hazájukban nemi szervük megcsonkítása fenyeget, vagy ilyen beavatkozást hajtottak végre rajtuk. Az UNICEF hétfőn, a nők megcsonkítása elleni világnap alkalmából közzétett adata: naponta több mint 8 ezer kislányon hajtanak végre ilyen csonkolást a világban. Az EU soros elnöki tisztét betöltő Ausztriában néhány ezerre teszik azoknak a nőknek a számát, akik átestek ilyen beavatkozáson, világszerte pedig 130 millió lehet a számuk. Ausztria kezdeményezte: az EU minden tagországa mérje fel a területén e kérdéskört. (m)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?