Több tucatnyi nyugati harcol a kurdok oldalán a szélsőségesek ellen

Szindzsár |

<p>Az utóbbi időben több tucatnyi nyugati harcos csatlakozott a kurd csapatokhoz az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet elleni küzdelemben mind Irakban, mind Szíriában - számolt be róla szerdán az AP amerikai hírügynökség.</p>

Közülük sokan a közösségi oldalakon indított kurd médiakampány hatására csaptak fel harcosnak, míg mások - elsősorban amerikaiak - egyfajta kötelességérzetből ragadtak fegyvert, miután az IÁ által tavaly nyáron kezdett villámhadjárat során teljesen összeomlott a katonai ellenállás Irakban, ahol korábban majdnem egy évtizeden keresztül állomásoztak az Egyesült Államok vezette nemzetközi erők. Miközben augusztus óta az amerikaiak vezette IÁ-ellenes koalíció folyamatosan légicsapásokkal támadja a szélsőségeseket, a kurdok azt remélik, egyre több nyugati harcos csatlakozik majd a szárazföldi erőkhöz is. Egyelőre nem tudni, pontosan hány külföldi erősíti a kurd milíciák sorait, mindenesetre mind a nyugati harcosok, mind a kurdok "több tucatnyiról" beszéltek. Az észak-iraki Szindzsárban állomásozó nyugatiak szerint a kurdok célja, hogy minél több nyugatit toborozzanak. Különösen nagy becsben tartják a katonai képzettséggel bíró nyugati harcosokat, mivel a fiatal kurdok többsége alig vagy egyáltalán nem rendelkezik harci tapasztalatokkal, sokszor csak egyszerűen elveszik a halott dzsihadisták fegyvereit és lőszereit. Egyáltalán nem újdonság az, hogy külföldi alakulatok csatlakoznak más népek háborúihoz, jó példa erre az 1831-ben alakult Francia Idegenlégió vagy az 1936-39 között lezajlott spanyol polgárháborúban harcoló Nemzetközi Brigádok. A 21. században a kurdok a világhálót hívták segítségül harcosok toborzására. Létrehozták a "The Lions of Rojava" (Rodzsava oroszlánjai) című Facebook-oldalt, amelynek leírásában nem kisebb célt tűztek ki maguknak, mint a "terroristák pokolra küldését és az emberiség megmentését". Emellett az internetes oldal gyönyörű, mosolygó és állig felfegyverzett kurd parancsnoknőkkel és más harcos "amazonokkal" próbálja felkelteni a potenciális fegyverforgatók érdeklődését. Az AP hírügynökségnek a 28 éves Jordan Matson korábbi amerikai katona, három másik amerikai sorstársa és egy ausztrál férfi arról számolt be, hogy mindegyikük a Facebook-oldalon keresztül csatlakozott a kurd erőkhöz, amelyeket a legerősebb szíriai kurd milícia, a Népvédelmi Erők (YPG) irányít. Az elsősorban Észak-Szíriában és Irakban harcoló milíciának nemrég sikerült felszabadítania a dzsihadisták ostroma alól a török-szíriai határvárost, Kobanit. A Facebook-oldal nevében megjelölt Rodzsava település ugyancsak Észak-Szíriában, Kobanitól keletre fekszik. A "Christ is Lord" (Krisztus az Úr) feliratú taktikai mellényt és Rambo-stílusú hajpántot viselő Matson úgy nyilatkozott: "Addig nem megyek haza, amíg véget nem ért a küzdelem, és harcképtelenné nem vált az IÁ." Az Egyesült Államok iraki jelenlétére utalva azt mondta, ha már kormánya semmit nem tesz az ország és különösen a kurd nép megsegítéséért, akik tíz évig támogatták az Irakban állomásozó amerikai harcosokat, akkor legalább ő csinál valamit. Az AP által megkérdezett harcosok mindegyike Törökországon keresztül érkezett az immár majdnem négy éve polgárháború sújtotta Szíriába, mielőtt csatlakoztak a kurd offenzívához, amely lassan eléri az Iszlám Állam által korábban elfoglalt iraki területeket is. Jelenleg a Kobanitól 480 kilométerre keletre fekvő észak-iraki Szindzsár városában állomásoznak, amelynek zöldre, rózsaszínre és sárgára festett kőházikóin súlyos nyomokat hagyott a háború. Múlt hónapban érkeztek a térségbe, ahonnan tavaly nyáron a jazidi kisebbség mintegy ötvenezer tagja - ENSZ-adatok szerint fele részük gyermek - menekült el, miután az IÁ elfoglalta a várost a kurdoktól. A kurd etnikumhoz tartozó, de saját vallást gyakorló jazidiket a szunnita szélsőségesek "sátánimádóknak" tartják, ezért a közösség tagjait folyamatosan üldözik. A külföldieket elsősorban a dzsihadisták által üldözött kurdok, jazidik és más etnikai csoportok megmentése motiválja a küzdelemben. "Hány embert adtak el rabszolgának vagy öltek meg csak azért, mert más volt a vallásuk vagy más etnikumhoz tartoztak?" - dohogott Matson, és hozzátette: "Ez olyasmi, amiért hajlandó vagyok meghalni". Az AP-nek nyilatkozó többi katona mindenesetre Matsontól eltérően névtelenséget kért a hírügynökségtől, mivel tartottak családjaik reakcióitól - akiknek fogalmuk sincs arról, merre járnak -, valamint a lehetséges jogi bonyodalmaktól, amelyek odahaza várhatják őket. Habár az Egyesült Államok eddig nem tiltotta meg polgárainak, hogy az Iszlám Állam ellen harcoljanak különféle milíciákban, a Törökországban működő Kurdisztáni Munkáspártot (PKK) terrorszervezetként tartja számon, márpedig a PKK Kobaniban és Szindzsárban is az YPG oldalán harcolt. Az ausztrál törvények szerint pedig tilos a hadseregen kívül más fegyveres szervezethez csatlakozni. Emellett Ausztrália az elsők között tiltotta meg polgárainak, hogy az Iszlám Állam fellegvárának számító szíriai Rakka tartományba utazzanak. Természetesen nem veszélytelen az Iszlám Állam elleni küzdelem. Az AP-nek nyilatkozó két harcos azt mondta, éppen egy súlyosan sebesült amerikait látogattak meg betegágyán, és a múlt héten egy holland fegyveres sebesült meg Szíriában. Matson szintén megjegyezte: "Tudnod kell, mibe mászol bele. A csatamezőn sokszor csupán egy sárkunyhóban tudod meghúzni magad. Egy takaród van, töltényeid, és néha csak egy darab kenyered, de tartanod kell az arcvonalat."
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?