Több százan vettek búcsút Leonától

Családja, barátai és kollégái kísérték el utolsó útjára a riportert, aki a helyi televízióban kezdte a pályafutását.ÉrsekújvárAz óév utolsó napján, életének 32.

Családja, barátai és kollégái kísérték el utolsó útjára a riportert, aki a helyi televízióban kezdte a pályafutását.

Érsekújvár

Az óév utolsó napján, életének 32. évében hunyt el Leona Kočkovičová Fučíková, a közszolgálati Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) érsekújvári régióbeli tudósítója, feleség és két kislány édesanyja.

Tegnap több százan vettek tőle búcsút az érsekújvári temetőben. Családja, barátai és kollégái kísérték el utolsó útjára a riportert, aki a helyi televízióban kezdte a pályafutását, majd a JOJ tv híradásában láthatták tudósításait.

Klein Ottokár, Érsekújvár polgármestere, kollégái és gyerekkori barátai gyászbeszédükben kiemelték közvetlenségét, életszeretetét, humanizmusát. Az emlékezésekből kiderült, hogy amikor a bősi menekülttáborban forgatott, előző nap egy éjszaka alatt autónyi adományt gyűjtött a rászorulóknak. Amikor a gyermekét a kocsijában felejtő édesapáról forgatott profi híranyagot, a hazafelé vezető úton meg sem bírt szólalni a megrázkódtatástól. Dicsérték korrektségét, empatikus hoz-

záállását. Leona az év utolsó napjait a családjával töltötte, síeléskor lett rosszul, a besztercebányai kórházba szállították, vérvételkor derült ki, hogy súlyos beteg. Életét már nem tudták megmenteni. (szaz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?