Több százan dolgoznak a Moszkva melletti repülőgép-katasztrófa helyszínének átkutatásán

repülőgépbaleset
Moszkva |

Mintegy hétszáz ember dolgozik három műszakban a Moszkva közelében, a Ramenszkojei járásban lezuhant utasszállító repülőgép katasztrófájának helyszínén, kétszáz jármű és kutatásra szolgáló gépek támogatásával - közölte hétfő reggel a rendkívüli helyzetek oroszországi minisztériumának szóvivője.

A terepen a kiemelt ügyekben eljáró Nyomozó Bizottság (SZK) mintegy 70 szakértője is vizsgálódik. A roncsok mintegy harminchektáros területen szóródtak szét, ennek hétfő délelőtt átkutatott mintegy 10 százalékán több mint 200 emberi maradvány és a géproncs mintegy 30 darabját találták meg. Megtalálták a gép második feketedobozát is.

A helyszín elsődleges átvizsgálásával várhatóan hétfő estig végeznek, a részletes kutatás akár egy hétig is eltart. 
    

A Szaratovszkije Avialinyii légitársaság Orszkba tartó An-148-asa vasárnap négy perccel a felszállása után eltűnt a radarok képernyőjéről. A gép lezuhant, 65 utasa - köztük három gyerek - és hatfős személyzete életét vesztette. A járaton a jelentések szerint három külföldi - egy azeri, egy svájci és egy kazah - állampolgár utazott. Az orosz áldozatok közül 35-en Orenburg megyében, tízen Moszkvában, öten Szentpéterváron és Leningrád megyében, négyen Szaratovban, a többiek pedig az ország más részein éltek.
   

A Kommerszant című gazdasági napilap szerint a szakértők jelenleg a hajtómű kigyulladását, a sebességmérő meghibásodását, a jegesedést és a pilóta hibáját tartják a legvalószínűbbnek a tragédia lehetséges okai közül. A terrortámadást a lap szerint nem sorolják ezek közé, de nem is vetették el véglegesen.
        

Az áldozatokat Moszkvában azonosítják majd. Hozzátartozóiktól Orszkban hétfőn kezdik meg a mintavételt.
   

Orszkban hétfőn gyásznapot, Orenburg megye templomaiban és kolostoraiban gyászmiséket tartanak, Moszkvában pedig a tragédia miatt törölték a hétfőre tervezett farsangi mulatságokat.

A Szaratovszkije Avialinyii felfüggesztette az An-148-as típusú gépeinek üzemeltetését. A légitársaság szerint a szerencsétlenül járt utasszállító felszállás előtti vizsgálata nem állapított meg műszaki hibát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?