Több rendőr megsebesült egy palesztinpárti megmozduláson Berlinben

palesztin tuntetes

Négy rendőr megsebesült egy palesztinpárti megmozduláson szombat este Berlinben – közölte a német rendőrség egyik szóvivője.

Mint arról beszámolt, a hatóságok 49 „szabadságmegvonással járó intézkedést” tettek, illetve 39 büntetőeljárás indult.

A megmozduláson, amelyet a német főváros Neukölln és Kreuzberg kerületeiben tartottak meg, mintegy 1500 aktivista vett részt. Ismét palesztinpárti jelszavakat skandáltak, illetve antiszemita megjegyzések is elhangzottak egy hangosbemondóval felszerelt járműből.

A tüntetés végén egyes demonstrálók palackkal dobálták meg a rendfenntartókat. A sebesülést elszenvedett rendőröket azonban nem kellett kivonni a bevetésből – tették hozzá a hatóságok.

A rendőrség szerint eljártás indult egyebek között a gyülekezés szabadságáról rendelkező törvény rendelkezéseinek megsértése, valamint hatósági személy elleni erőszak és fogvatartottak kiszabadításának kísérlete címén.

Szombaton Hamburgban mintegy 2300-an tüntettek a Muslim Interaktiv nevű iszlamista szervezet megmozdulásán, amelyet a hatóságok csak szigorú feltételek és fokozott rendőri jelenlét mellett engedélyeztek.

A Hamász palesztin terrorszervezet tavaly október 7-i összehangolt, Izrael elleni támadása és Izrael gázai hadművelete hatására Berlinben folyamatosan utcára vonulnak aktivisták. A tüntetéseken gyakran van rendbontás is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?