Több palesztin életét vesztette az izraeli hadsereggel kitört összecsapásban Ciszjordániában

Két palesztin életét vesztette hétfő reggel az izraeli hadsereggel kitört összecsapásban Ciszjordánia északi részén, a Dzsenín melletti Burkinban – jelentette a helyi média a palesztin egészségügyi tárca közlésére hivatkozva.

A beszámolók szerint egy izraeli egység, amely helyi lakosoknak álcázott katonákból állt, behatolt a településre, de lelepleződtek, majd Izrael jelentős erőket küldött kimentésükre, rájuk viszont palesztin fegyveresek tüzet nyitottak.

Az incidensben hat izraeli katona is megsebesült, többen súlyosan. A halálos áldozatok mellett 28 palesztin sebesült meg, közül legkevesebb hat fegyveres kritikus állapotban van.

Az izraeli hadsereg közleményben megerősítette, hogy fegyveres támadásokkal gyanúsított palesztinok elfogására razziát indított Dzsenínben, összetűzésre is sor került, és több palesztint találat ért.

A razziában elfogtak két körözött palesztint.

Két izraeli katonai járművet is megrongált egy úton elrejtett robbanószerkezet. A közszolgálati rádió szerint a palesztinok rálőttek a behatoló páncélozott katonai járműből a detonáció után kimenekülő katonákra, s Izrael a mentési akcióhoz helikoptereket is bevetett. A hadsereg a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerint évek óta először alkalmazott katonai helikoptert és arról indított rakétákat Ciszjordániában.

A hadsereg a közleményben is megerősítette, hogy egy helikopter részt vett a műveletben.

A megsebesült izraeli katonát kórházakba szállították.

A Iszlám Dzsihád nevű palesztin terrorszervezet helyi csoportja vállalta magára a robbanószerkezetek elhelyezését és a fegyveres támadás megindítását is a The Times of Israel című, angol nyelvű izraeli hírportál szerint.

Az izraeli katonák arról számoltak be, hogy egy mecsetből nyitották rájuk tüzet, és meglepte őket az ellenük használt – dzseníni laboratóriumokban újabban gyártott – robbanóanyagok ereje.

Január óta az ismét kiújult konfliktusban már legalább 120 palesztin veszítette életét az izraeli hadsereggel lezajlott összecsapásokban vagy merényletekben – derül ki a sajtóban megjelent összesítésekből. Ugyanebben az időszakban 20 izraeli állampolgár, egy ukrán nő és egy olasz férfi is meghalt palesztin radikálisok merényleteiben, s többen súlyosan megsebesültek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?