Több mint négyezer menekültet mentett ki a tengerből az olasz haditengerészet a héten

Róma |

<p>Csak ezen a héten már több mint négyezer-háromszáz, az országba illegálisan bevándorolni próbáló menekültet mentett ki a Földközi-tengerből az olasz haditengerészet - közölte pénteken a szervezet.</p>

A haditengerészet vasárnap óta több tucat mentőakciót hajtott végre fregattok, járőrhajók és helikopterek bevetésével, amelyek során a menekülteket szállító túlzsúfolt bárkák utasait Szicíliába szállították. A menekültek között a haditengerészet közlése szerint számos nő és gyerek van. A kimentett embereket öt szicíliai kikötővárosban helyezték el.

Az olasz haditengerészet a Lampedusa szigete mellett tavaly októberben történt két, összesen több mind 360 halálos áldozatot követelő hajókatasztrófa óta megerősítette a járőrözést a Földközi-tengeren Szicília közelében. Ugyanakkor a javarészt afrikai menekülteket ez sem tántorította el, és idén egyre többen próbáltak illegálisan bejutni az ország területére. Korábban szicíliai polgármesterek "bibliai népáradathoz" hasonlították a helyzetet, és a központi kormánytól kértek segítséget, miután képtelenek elhelyezni a sok menekültet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?