Több mint kétezer bevándorlót mentettek meg a hétvégén

Róma |

<p>Az olasz haditengerészet mintegy ezerkilencszáz, a görög parti őrség pedig közel háromszáz észak-afrikai és közel-keleti migránst mentett ki a tengerből és szállított partra a hétvégén.</p>

Az olasz haditengerészet hétfői közlése szerint csak múlt pénteken ezer, hétfőn reggel pedig további mintegy hétszáz, Észak-Afrikából érkező embert mentett ki a Földközi-tengerből. Őket Salernóba, Nápolyba, illetve Calabriába szállították. A mentőakciók ellenére a három nap alatt két menekült meghalt.

Olaszországba az idén már mintegy százezer illegális bevándorló érkezett tengeri úton, míg az előző évben számuk "csupán" 43 ezer volt. Görögországban a hatóságok hétfőn közölték, hogy az elmúlt 48 órában 287 bevándorlót mentettek meg az Égei-tengeren, akik többségében Szíriából és Afganisztánban érkeztek.

A parti őrség szerint hétfőn menekültek egy 79 fős csoportja direkt elpusztította az őket szállító hajót, amint feltűntek a parti őrség járőrei. Ezt azért tették, hogy a hatóságok kénytelenek legyenek kimenteni és partra szállítani őket, mint "hajótörötteket".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?