Több mint 100 nyugati tank tarthat Ukrajnába

challenger tank

Az eddigi felajánlásokat összegezve, a következő hetekben valamivel több mint száz harckocsit küldenek a nyugati országok Ukrajnába.

Ebből a legtöbb a német Leopard-2 típusból érkezhet, döntően a német, a lengyel és a finn szállításoknak köszönhetőenHa figyelembe vesszük a dán, a holland, a norvég és a portugál, 4 és 8 darab közötti ígéreteket, akkor a számuk együttesen elérheti a 60 darabot. Amszterdam jelezte, hajlandóak azonnal megvásárolni a 18 tankot, amennyiben Németország engedélyezi azok Ukrajnába szállítását. Emellett Svédország fontolóra vette 10-12 darab Stridsvagn 122 Ukrajnába küldését. A Stridsvagn 122 a német Leopard 2A5 svédek által modernizált variánsa. A britek 14 darab Challenger, rendkívüli páncélvédettségű tankot ajánlottak fel, szerda este pedig érkezett a hír a Fehér Házból: az USA hivatalosan is közölte, 31 darab M1 Abrams nehéztankot küld.

Bár az 1979-től gyártott Leopardokat több katonai szakértő is az egyik legütőképesebb harckocsinak tartja, hiba lenne csodafegyverként tekinteni ezekre, de valóban sok fontos szempontnak megfelelnek. Az 1500 lóerős, csaknem 70 tonnás harckocsik képesek mozgás közben kilőni 120 milliméteres lövedékeiket, és akár az óránkénti 70 kilométeres sebességet is elérhetik. Szintén nem elhanyagolható szempont, hogy a Leopard 2-k rendkívül jól védenek mind a rakétákkal, mind az aknákkal szemben, ami az ukrán seregnek komoly segítséget jelent azután, hogy az oroszok elaknásították az ország keleti régióinak jelentős részét. Másrészt nem mindegy, hogy melyik típus fog dominálni, a 2A4 és 2A7 modell között generációs különbség feszül. Bár a modellek hasonlítanak egymásra, külön-külön kiképzésre lesz szükség ahhoz, hogy mindet be tudják vetni.

Ukrajna már tavaly jelezte, igényt tartana a német tankokra, a hadsereg főparancsnoka, Valerij Zaluzsnij úgy fogalmazott, tudja, hogyan lehet legyőzni az oroszokat, de ehhez erőforrásokra, egészen pontosan 300 harckocsira van szüksége. Becslések szerint a háború kezdete óta 600 tankot veszíthetett az ukrán sereg, ám ezek szovjet modellek voltak, amelyekhez az ukrán hadiipar már nem is tud lőszert előállítani. Arról már megoszlanak a szakértői vélemények, hogy pontosan mennyi tank kell Ukrajna győzelméhez. Xavier Tytelman, az Air et Cosmos repüléstechnikai szaklap főszerkesztője szerint 100 harckocsi már elegendő ahhoz, hogy erőfölénybe kerüljön egy frontszakaszon a megtámadott ország. Száz tank egy mobilis, páncélozott brigádhoz kell. Az orosz barikádok ellen gyakorlatilag csak a nyugati technológia képes felvenni a versenyt.

(hvg, portf., ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?