Több lengyelt is toborozhatott az Iszlám Állam

Varsó |

<p>Több, főként Nyugat-Európában élő lengyelt is toborozhatott soraiba az Iszlám Állam (IÁ) - írta kedden a Rzeczpospolita című lengyel napilap, szakértői véleményt is idézve, amely szerint a terrorszervezet a vallási szektákéhoz hasonló módszereket használ európai híveinek beszervezéséhez.</p>

A független jobboldali lengyel lap a terrorellenes harc egyik szakértőjét, Krzysztof Liedelt szólaltatta meg, aki elmondta: lengyel titkosszolgálati források szerint az IÁ eddig tizenvalahány, az Europol becslései szerint pedig mintegy 40 lengyel állampolgárságú, illetve "Lengyelországhoz kötődő" személyt verbuválhatott.

A lap ezzel összefüggésben beszámolt többek között egy 23 éves, a norvég hatóságok által nemrég Varsónak átadott, jelenleg őrizetben tartott lengyel nemzetiségű feltételezett dzsihadista esetéről.

Liedel az IÁ által Európában alkalmazott indoktrinációs stratégiára figyelmeztetett, mely a média, a internet, valamint az itt tevékenykedő egyes imámok révén mindenekelőtt a lelki problémákkal küszködő egyénekre, illetve a fiatalokra próbál befolyással lenni. 

Az IÁ propagandarendszerét "emberek százai alkotják, feladatuk az emberek radikalizálása" - mondta el Liedel, hozzátéve: Európában, ahol szólásszabadság uralkodik, ezek az emberek sok esetben "nehezen elítélhetőek, hiszen a publikációikat, nyilatkozataikat gyakran törvényesnek tartják".

"Az IÁ a radikalizálás folyamatában mindenféle, a befolyásolás szempontjából lényeges elemet felhasznál" - mondta a szakértő, hozzátéve: nem véletlen, hogy az utóbbi időben végrehajtott nyugat-európai terrortámadások elkövetői "pszichésen zavart személyiségek" voltak.

Mivel a terrorszervezetek beszervezési módszerei "szinte ugyanolyanok, mint a szektákéi", a lengyelországi körülmények között a terrorizmus megelőzésében a szektaelleni harc elemeit is alkalmazni lehetne - vélte a szakértő, rámutatva a Lengyelországban a 90-es években felbukkanó vallási szekták sikeres visszaszorítására. Liedel ugyanakkor kulcsfontosságúnak nevezte az IÁ európai struktúráinak szétverését a terrorizmus elleni küzdelem során.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?