Több ezres elbocsátásra készül a Microsoft

Redmond |

<p>Több ezres létszámleépítésre készül a Microsoft a Nokia mobil telefonkészülék üzletágának integrálásával és új növekedési stratégiájával összefüggésben - értesült a Bloomberg hírügynökség.</p>

A létszámcsökkentés a Nokia és a Microsoft egyes részlegeit, valamint a marketing és műszaki fejlesztői területeket érint majd. Nagyságában pedig valószínűleg meghaladja majd az eddigi legnagyobb elbocsátást a Microsoftnál, amikor 2009-ben 5800 dolgozójuknak, az alkalmazottak 5 százalékának mondtak fel.

Kisebb elbocsátások azóta is történtek a Microsoftnál, 2012-ben például néhány százzal csökkentették az alkalmazottak számát a marketing és értékesítési területeken. Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója egy hete vázolta fel az alkalmazottaknak küldött e-mail üzenetben a konszern stratégiai terveit, a mobil készülékekre, a felhő-technológiára és az üzleti szoftverekre helyezve a hangsúlyt.

Peter Wootton, a Microsoft szóvivője nem kommentálta a Bloomberg hírügynökség értesülését. A Microsoft alkalmazottainak száma 2014. június 5-én 127 ezer 104 volt, beleértve a Nokia mobilkészülék üzletágával átvett mintegy 30 ezer főt is.

A Nokia mobilkészülék üzletágának átvételével kapcsolatban a Microsoft tavaly szeptemberben 600 millió dolláros éves megtakarítás elérésére tett ígéretet 18 hónapon belül. A Bloomberg hírügynökséget tájékoztató források szerint az elbocsátások olyan területeket érintenek majd, ahol feladatátfedések vannak a Microsoft és a Nokia között, illetve azokat a műszaki fejlesztési területeket, amelyeket az új vezérigazgató stratégiai tervei érintenek.

Satya Nadella egy korábbi interjúban elzárkózott attól, hogy átszervezési terveinek létszámcsökkentési vonzatairól beszéljen, jelezte azonban, hogy több részletet lehet majd megtudni erről a Microsoft negyedik pénzügyi negyedévi eredmény-beszámolójából július 22-én.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?