Több EP-képviselőre számít a Jobbik

Nagykanizsa |

<p>A Jobbik arra számít, hogy soraikból nemcsak egy, de akár több képviselő is eljuthat az Európai Parlamentbe (EP) - közölte Vona Gábor, a párt elnöke szombaton, nagykanizsai fóruma előtt tartott sajtótájékoztatóján.</p>

A pártelnök szerint csak a magyar emberek hozzáállásán múlik, hogy hány jobbikos képviselőt sikerül bejuttatniuk az EP-be. "Optimisták vagyunk, azt látjuk, hogy van igény a politikánkra" - tette hozzá.
    Közölte: elvárják, hogy a konkurens pártokkal folytatott vitában a programok ütközzenek össze, a Jobbik a "szimbolikusan 56 oldalas programját" már márciusban bemutatta.
    Vona Gábor a párt programjából kiemelte a gazdasági válság kezeléséről szóló elképzelésüket. Szerinte álvita van ebben a kérdésben, a legalapvetőbb és legsúlyosabb problémáról nem esik szó, hogy az államadósság már olyan súlyos teher, amit az ország nem tud elviselni, ezért az új magyar kormánynak erről tárgyalásokat kell kezdeményeznie.
    "Elhallgatott tabutéma" a magyar bankrendszer kérdése, hogy "a Magyar Nemzeti Bank nem a magyar érdekeket szolgálja", mesterségesen magasan tartja  a kamatszinteket, és nincs magyar tulajdonban lévő, Magyarországot szolgáló kereskedelmi bank sem. A magyar mezőgazdaságról szólva kifejtette: 30 millió embert lenne képes ellátni élelmiszerrel, ezért vissza kell szerezni a hazai piacot és a nagyvilágban kell további piacokat találni, hogy talpra álljon.
    A Jobbik szerint le kell állítani az olyan "presztízsberuházásokat", mint a négyes metró vagy az autópályák építése, mert a jelenlegi kormányzat nem bizonyította be, hogy azok a korrupció kizárásával folynak.
    "Akarat kérdése", hogy talpra álljon a magyar gazdaság, de a mostani politikai garnitúra "abban érdekelt, hogy (a gazdaság) csődhelyzetbe kerüljön", aminek nem lehet más vége, minthogy a Nemzetközi Valutaalap "a magyar földet vagy a magyar vízkészletet kéri majd a hiteleiért cserébe".
    A pártelnök azt hangsúlyozta, hogy vidéken ismét fel kell állítani a csendőrséget, ami szerinte a biztonságot garantálná. Az MTI kérdésére, hogy miért nem elegendő ehhez a rendőrség megerősítése, Vona Gábor azt mondta: ha a szakmai viták során az az eredmény születik, hogy ez megvalósítható a rendőrség átszervezésével, akkor másodlagos a szervezeti forma. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy külföldön is számos példa van csendőrségre a rendőrség mellett.
    Beszélt arról is, hogy a Jobbik fontosnak tartja a nemzettudat megerősítését, mert azt az elmúlt 60 év megroppantotta. Ha erre a kormány megfelelő súlyt fektetne, akkor "lelkileg és gazdaságilag is meglenne az eredménye" - mondta Vona Gábor.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?