Tíznapos Bush-körút

Tokió. A terrorizmus elleni fellépés, a biztonság és a kereskedelem a három fő témája George Bush hat országot érintő ázsiai körútjának, amelynek első állomására, Tokióba tegnap érkezett meg az amerikai elnök.

Tokió. A terrorizmus elleni fellépés, a biztonság és a kereskedelem a három fő témája George Bush hat országot érintő ázsiai körútjának, amelynek első állomására, Tokióba tegnap érkezett meg az amerikai elnök. Koidzumi Dzsunicsiro japán kormányfővel tegnap este elsősorban az iraki válságot, az észak-koreai atomprogram jelentette fenyegetést és gazdasági kérdéseket, köztük a jen árfolyamának alakulását, vitatta meg. Japán már a hét elején bejelentette, hogy 2004-ben 1,5 milliárd dollárral járul hozzá az iraki újjáépítéshez és jelezte, hogy az adományozók jövő heti madridi konferenciáján újabb felajánlásokat tesz. Az amerikai elnök ma a Fülöp-szigetekre utazik tovább. Körútjának következő állomása Thaiföld, ahol Bangkokban részt vesz az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcsértekezletén, majd október 21-22-én Szingapúrba látogat, ezt egynapos indonéziai tartózkodás követi. A tíznapos elnöki körút Ausztráliában ér véget. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?