Tizenhárom év fegyházra ítélték az édesanyát, aki meggyilkolta újszülött gyermekét

csecsemő k

Nem jogerősen tizenhárom év fegyházra ítéltek csütörtökön egy magyar nőt, aki eltitkolt terhessége után megszülte, majd megölte gyermekét 2021-ben Nyíregyházán.

Resán Dalma, a törvényszék sajtószóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a vádlottat 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság, a nő feltételes szabadságra sem bocsátható.

Az ítéleti tényállás szerint 2016. május 30-án a nyíregyházi kórház egyik nőgyógyásza tett bejelentést a rendőrségen, miszerint egyik betege – a vádlott – az általa elvégzett vizsgálat szerint nem sokkal korábban szült, ezt azonban az asszony tagadta.

Az ügyben elrendelt rendőrségi nyomozást 2017 májusában megszüntették, mert nem lehetett megállapítani, hogy a magzat élve vagy halva született, ezért a bűncselekmény elkövetése nem volt bizonyítható minden kétséget kizáró módon – ismertette a sajtószóvivő.

Közölte, a vádlott később ismét teherbe esett, ami egy 2020. október 27-én végzett nőgyógyászati vizsgálaton derült ki, várandósságáról viszont senkinek nem szólt. Az asszony, miután 2021. április 30-án érezte, hogy hamarosan szülni fog, a nyíregyházi Bujtosi-tóhoz ment, majd egy bokros, ligetes területen elbújt, és megszülte kisfiát.

Az élve született gyermeket anyja ismeretlen módon és helyen megölte, holttestét pedig elrejtette. A szülés helyén hagyott méhlepényre és a köldökzsinórra járókelők bukkantak rá, ők értesítették a rendőrséget - közölte Resán Dalma.

Az újszülött holttestét az eljárás során nem találták meg – tette hozzá.

A szóvivő megjegyezte, a nyomozás megállapította, hogy a megtalált méhlepényből vett DNS megegyezik a korábbi rendőrségi nyomozás során a vádlottól vett DNS-mintával, vagyis az újszülött az asszony gyermeke volt.

Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért, az ügyész hosszabb időtartamú büntetés kiszabásáért fellebbezett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?