Titkos adatgyűjtés – a Huawei tiltakozik megfigyelése ellen

Peking |

<p>Ingerülten reagált a Huawei, Kína távközlési vállalatóriása azokra a hírekre, amelyek szerint állítólag szerepelt az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által megfigyeltek listáján - derült ki a cég közleményéből, amelyet a kínai média pénteken ismertetett.</p>

A hét elején a brazíl Globo televízióban ismertettek olyan - a volt NSA-alkalmazott Edward Snowden által kiszivárogtatott - 2012. májusi dokumentumokat, amelyek szerint a megfigyelések kiterjedtek a Huaweire is.     Az érintett vállalat törvénytelen cselekménynek minősítette és "ipari kémkedésnek" nevezte az NSA tevékenységét. A Huawei tudja, hogy rendszerei és hálózatai rendszeres támadásnak vannak kitéve, csakúgy mint a legtöbb nagy multinacionális vállalatéi, amelyek vonzó célpontot jelentenek az ipari kémkedés számára - fogalmaztak közleményükben.     A Huawei nem észlelt semmiféle amerikai kormányzati behatolást a rendszerébe, mindazonáltal nagyon nyugtalanítja, hogy arról értesült, az NSA megkísérelt betörni a hálózatába, ezzel veszélyeztetve azt és az azon található információkat - állapította meg a cégvezetés.     Hozzáfűzték: szükségtelen kijelenteniük, teljes mértékben tiltakoznak az effajta törvénytelen gyakorlat miatt, s tartva az NSA, illetve mások ipari kémkedésétől, megkétszerezik erőfeszítéseiket a jövőbeli behatolások megakadályozása céljából.     A sencseni központú Huawei a világ második legnagyobb, távközlési eszközöket gyártó cége, a Fortune 500 vállalatainak egyike, amely 2012-ben körülbelül 35 milliárd dolláros bevételt ért el. Korábban többször vádolták meg - különösen az Egyesült Államokban - azzal, hogy a kínai kormány titkos kémprogramjának eszköze, s "veszélyezteti az amerikai nemzetbiztonsági érdekeket". Vezetői ezt rendre cáfolni igyekeztek, de a gyanú miatt jelentősen szűkültek a cég piaci lehetőségei. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?