Tisztogatás Gázában

Jeruzsálem/Gáza. Izrael a kenyai merényletek nyomán figyelmeztette állampolgárait arra, hogy egyes afrikai vagy ázsiai országokban terrortámadások célpontjaivá válhatnak.

Jeruzsálem/Gáza. Izrael a kenyai merényletek nyomán figyelmeztette állampolgárait arra, hogy egyes afrikai vagy ázsiai országokban terrortámadások célpontjaivá válhatnak. A külügyminisztérium Kenyát, a Dél-afrikai Köztársaságot, Etiópiát, Eritreát és Egyiptomot nevezte meg, mint veszélyes helyeket, Egyiptomon belül pedig a Sínai félszigetet, az izraeli turisták egyik kedvelt úticélját. A külügy azt ajánlja az említett országokba utazó izraelieknek, hogy ne járjanak csoportosan éttermekbe, műemlékekhez és más turisztikai célpontokhoz, és kerüljék a politikai tárgyú beszélgetéseket.

Két palesztin meghalt, legkevesebb nyolc pedig megsebesült az izraeli hadsereg által szombat éjjel a Gázai övezet északi részén lévő Beit Lahijában végrehajtott behatolás során. A várost mintegy harminc izraeli páncélos zárta körül szemtanúk szerint. Az izraeli hadsereg szerint a behatolás során lövésváltásokra került sor izraeli katonák és palesztin fegyveresek között. Az izraeliek felrobbantottak három házat is. Kettő az iszlám radikális Hamász két olyan aktivistájáé volt, akik Izrael elleni támadások során vesztették életüket. A harmadik ház az Iszlám Dzsihád egyik tagjáé volt, akit Izrael egy 1996-os tel-avivi véres merénylet megszervezéséért üldöz. Ezek a házrombolások az izraeli hadsereg „terrorizmustól elrettentő” intézkedései közé illeszkednek. Tegnap Jeruzsálemben fokozott készültségbe helyezték a rendfenntartó erőket, miután a hírszerzés készülő palesztin támadásról szerzett tudomást. Jelentősen növelték a járőrök számát, s a rendőrség több utat lezárt. A hatóságok utasítást kaptak arra is, hogy biztosítsák a hagyományos zsidó ünneppel, a hanukával kapcsolatos nyilvános rendezvényeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?