Tibetben egy hét alatt hét önégetés

Peking |

<p>Az elmúlt héten összesen hét tibeti gyújtotta fel magát &ndash; állítja a londoni székhelyű Free Tibet jogvédő szervezet.</p>

A szervezetnek tudomására jutott, hogy a múlt hét közepén - a korábban ismert esetek mellett - további két fiatalember hajtott végre ilyen akciót.

    A jelentés szerint a két unokatestvér egyike, egy 20 éves fiatalember kórházba szállítás közben belehalt a sérüléseibe, míg 25 éves társának sorsa ismeretlen. Az eset Driru megyében történt, északra a tibeti székvárostól, Lhászától.    A Reuters brit hírügynökség szerint a tavalyi év márciusától számítva csaknem hatvanan követtek el önégetést, akiknek nagyjából a fele meghalt. A tibeti “emigráns kormány“ információira hivatkozva a Kyodo japán hírügynökség vasárnap azt írta, hogy 2009 februárja óta 51 tibeti áldozta fel az életét.    Az emigráns tibeti szervezetek rendszerint arról számolnak be, hogy a többségükben fiatal emberek és nagyrészt buddhista szerzetesek a vallásszabadság korlátozása miatti tiltakozásul végeznek magukkal. Tettükkel egyben legfőbb vallási vezetőjük, a dalai láma melletti kiállásukat is kifejezik.    Peking úgy véli, a tibetieket “az elszakadásra törekvő emigráns erők” veszik rá az önégetésre és önös érdekből, a “tibeti kérdés napirenden tartása” céljából küldik az embereket a halálba. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?