Feltehetőleg terrorcselekmény történt Bécs belvárosában

Bécs terror

Feltehetőleg terrortámadás történt Bécs belvárosában egy zsinagóga közelében hétfő este.

Karl Nehammer osztrák belügyminiszter az ORF közszolgálati televíziónak nyilatkozva először azt közölte, hogy lövöldözésben többen életüket veszthették, és többen megsebesülhettek. Az APA osztrák hírügynökség később azt jelentette, hogy egy feltételezett támadó és egy gyalogos vesztette életét.

A belügyminiszter szerint több elkövető lehetett. Felszólította az embereket, hogy maradjanak otthonaikban. „Ha egy éjszakai szórakozóhelyen vannak, maradjanak annak belső helyiségeiben” – hangsúlyozta.

Hozzátette, hogy a helyzet egyelőre átláthatatlan. Az állítólagos túszejtéssel kapcsolatos híreket nem erősítette meg.

Sajtójelentések szerint Bécs belvárosának nagy részét lezárták. A rendőrség minden rendelkezésre álló egységét bevetette. A Falter című osztrák lap birtokába került felvételen egy férfi látható, aki a zsinagóga épülete előtt válogatás nélkül tüzet nyit éttermekre. Más felvételeken több vadul lövöldöző férfit lehet látni az osztrák főváros utcáin. Az egyik videón látni lehet, hogy egy embert – valószínűleg egy rendőrt – találat ért.

Az APA osztrák hírügynökség szerint legalább tizenöten megsebesültek a lövöldözésben, őket több kórházba szállították, néhányuk állapota súlyos. A bécsi mentőszolgálat szóvivője azt állította, hogy több halott és sebesült van. Egy tettest elfogtak, több feltételezett társa után hajtóvadászat indult.

Break: Video of #Vienna attacker shooting .. pic.twitter.com/A0BsOgSqsL

— Willem Middelkoop (@wmiddelkoop) November 2, 2020

Harald Sörös, az osztrák belügyminisztérium szóvivője szerint a támadók legalább hat helyszínen sebesítettek meg járókelőket és egy rendőrt Bécs belvárosában.

Az incidens este nyolc órakor vette kezdetét a Seitenstettengasse utcai zsinagóga környékén. A Bécsi Izraelita Felekezeti Közösség (IKG) szerint a támadás idején nem voltak emberek az imaházban. Az ausztriai zsidó közösség vezetője, Oskar Deutsch a Twitteren pedig azt írta, hogy egyelőre nem világos, hogy a bécsi zsinagóga, vagy annak melléképületei lettek volna a támadás célpontjai, mivel azok akkor már zárva voltak.

A kora éjszakai órákban ülésezett a válságstáb Sebastian Kurz kancellár részvételével.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?