Terroristáknak nyilvánították a Muzulmán Testvériség vezetőit

Kairó |

<p>Az egyiptomi főügyész terroristának nyilvánította a Muzulmán Testvériség 18 magas rangú tagját. Köztük van a betiltott iszlamista mozgalom vezetője, Mohamed Badie is.</p>

Hisám Barakát vasárnap közölte döntését - jelentette a MENA hivatalos egyiptomi hírügynökség. A főügyész terroristává nyilvánította mások mellett Badie helyettesét, az üzletember Hairat es-Sátert, az egyiptomi törvényhozás korábbi elnökét, Szaad el-Katatnit és az ország egykori ifjúsági és sportminiszterét, Oszáma Jaszínt.

Az észak-afrikai országban idén elfogadott terrorizmusellenes törvény lehetővé teszi az ügyészség számára a terroristának nyilvánítottak vagyonának befagyasztását, a közügyektől való eltiltásukat és utazási korlátozásokkal sújthatják őket.

A Muzulmán Testvériséget már korábban terrorista szervezetnek nyilvánították Egyiptomban. A mozgalom több ezer tagját és támogatóját börtönözték be azóta, hogy a hadsereg a tömegtüntetések hatására 2013 júliusában elmozdította a hatalomból a szervezethez kötődő Mohamed Murszi elnököt.

Az iszlamista mozgalom elleni hadjárat keretében Badie és társai bíróság elé kerültek, halálbüntetésre, illetve életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték őket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?