Terroristák támogatásával vádolnak egy New York-i bolttulajdonost

Washington |

<p>Az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet finanszírozásával, dzsihadisták toborzásával és Irakot megjárt amerikai katonák meggyilkolására irányuló kísérlettel vádoltak meg a hatóságok egy New York állambeli élelmiszerbolt-tulajdonost - közölte híroldalán szerdán a CNN amerikai hírtelevízió.</p>

A jemeni születésű, 30 éves Mufid A. Elfgeeh már május 31-én rendőrkézre került, de a szövetségi hatóságok hivatalosan csak kedden emeltek vádat ellene. A rochesteri férfit, akit csütörtökön állítanak először bíróság elé, azzal is megvádolták, hogy erőszakcselekmény elősegítésének céljával nyilvántartásban nem szereplő lőfegyvereket birtokolt. Ügyvédje szerint Elfgeeh ártatlannak fogja vallani magát.

A vádlott, aki ellen 2013 elején indult szövetségi vizsgálat, a közösségi médiában arra biztatta szimpatizánsait, hogy a jövedelmük egyharmadával, de háztartásonként legalább ötezer dollárral támogassanak iszlamista terrorszervezeteket. A boltost a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) fedett ügynökei buktatták le, akik közül többet rá akart venni, hogy utazzanak harcolni a Közel-Keletre. Azt követően tartóztatták le, hogy kifizette a fegyvereket, amelyekkel állítása szerint amerikai veteránokat szándékozott megölni. Ha bűnösnek találják, Elfgeeh akár 65 szabadságvesztést is kaphat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?