<p>Franciaország nyilvánvalóan az Iszlám Állam nevű terrorszervezet célkeresztjében van, amely terrorhadjáratra készülhet az országban - jelentette ki a francia belső elhárítás, a Belbiztonsági Főigazgatóság igazgatója, Patrick Calvar.</p>
Terrorhadjáratra készülhet Franciaország ellen az Iszlám Állam
Calvar szerint a szervezet pokolgépes merényletek sorozatát készítheti elő olyan helyeken, ahol rendszerese gyűlik össze jelentősebb tömeg. Az igazgató még május 10-én beszélt erről a törvényhozás honvédelmi bizottságában, amelynek jegyzőkönyvét szerdán hozták nyilvánosságra.
Calvar úgy véli, hogy az Iszlám Állam egyre rosszabb katonai helyzetbe kerül a Közel-Keleten, ezért minél előbb minél nagyobb támadást akar majd végrehajtani, mert ezzel elterelheti a figyelmet visszaszorulásáról, másrészt megtorlásként is beállíthatja a terrorcselekményt a nyugati katonai akcióért.
Patrick Calvar úgy vélte, hogy "ma nyilvánvalóan Franciaország a legveszélyeztetettebb állam".
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.