Terítéken Ciprus egyesítése

Genf. Tegnap elkezdődött a kulcsfontosságúnak mondott csúcstalálkozó Ciprus újrae-gyesítéséről.

Genf. Tegnap elkezdődött a kulcsfontosságúnak mondott csúcstalálkozó Ciprus újrae-gyesítéséről. Nikosz Anaszta-sziedisz, a nemzetközileg elismert Ciprusi Köztársaság elnöke és a török ciprusi közösség vezetője, Mustafa Akinci, a csak Törökország által elismert Észak-ciprusi Török Köztársaság vezetője az ENSZ közreműködésével ült tárgyalóasztalhoz.

Egyelőre kétséges, hogy sikerül-e megállapodni a több mint 41 éve megosztott sziget újraegyesítéséről. Novemberben már volt két tárgyalási forduló Svájcban, de nem sok eredményt hoztak. A két politikus előzőleg már csaknem 20 hónapon át egyeztetett, és bár álláspontjaik számos kérdésben közeledtek, novemberben a tárgyalások a feloldhatatlan nézetkülönbségek miatt végül összeomlottak. Anasztasziedisz a csúcstalálkozóra érkezve azt mondta: bizakodó. Akinci arról beszélt, hogy „pozitív szellemiséggel” áll a tárgyalásokhoz. Espen Barth Eide norvég diplomata, az ENSZ ciprusi megbízottja reményét fejezte ki, hogy 2017 lehet az az év, mikor a ciprusiak maguk dönthetnek arról, hogy maguk mögött hagyják a történelmet.

2004-ben már egyszer tartottak népszavazást a sziget újraegyesítéséről, de akkor a görög ciprusiak többsége elutasította az akkori ENSZ-főtitkár, Kofi Annan által kidolgozott rendezési tervet. A görög és a török ciprusi küldöttség a tervek szerint három napon át tárgyal egymással Genfben, utána pedig csatlakozik a megbeszélésekhez az Egyesült Királyság, Törökország és Görögország is, amelyek védhatalmakként Ciprus függetlenné válásakor vállalták, hogy megőrzik a szigetország függetlenségét. Törökország éppen erre hivatkozva avatkozott be katonailag Cipruson 1974-ben, amikor Nicosiában puccsisták átvették a hatalmat, és egyesíteni akarták az országot Görögországgal. Ciprus északi fele azóta török katonai megszállás alatt áll, ahol a helyi török közösség 1983-ban kikiáltotta az Észak-ciprusi Török Köztársaságot, amelyet azonban csak Ankara ismer el.

António Guterres ENSZ-főtitkár szerint történelmi lehetőséget kínálnak a Genfben újrakezdődött ciprusi béketárgyalások arra, hogy véget érjen a Földközi-tenger harmadik legnagyobb szigetének bő 40 éve tartó megosztottsága. Elemzők azonban visszafogott várakozással tekintenek a konfliktus újabb megoldási kísérletére. Az egymillió lakosú Ciprus 1974 óta megosztott, vagyis azóta, hogy a török hadsereg megszállta a sziget északi részét válaszul a görög ciprióták puccsára. A 2004 óta az Európai Unió részét képező Ciprusi Köztársaság fennhatósága csak a sziget déli részére terjed ki, ahol a görög lakosság él. A konfliktus tervezett megoldása egy két entitásból álló szövetségi állam létrehozása lenne, valamint a törökök által uralt terület egy részének visszaszolgáltatása. A törökök több mint 36%-át ellenőrzik a szigetnek, holott 1974 előtt a lakosság 18%-át tették ki. A legutóbbi egyeztetéseken Anasztasziadisz azt javasolta, a jövőbeli ciprusi török entitásé a sziget 28,2%-a legyen, de Akinci a sziget 29,2%-ára tart igényt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?