Terebélyesedik a felkelés

Bászra/Bagdad/Washington. Több kisebb támadás mellett két nagyobb akciót hajtottak végre a szövetséges erők ellen tegnap Irakban. Bászrában a támadásnak négy iraki esett áldozatul, Bagdadban hatan sérültek meg, köztük két iraki rendőr.

Szöulban tegnap békeaktivisták tüntettek, mert a dél-koreai kormány több száz katonát akar küldeni Irakba. Az embléma szövege: Bush egy bestia! TASR/AP-felvételBagdad központjában, a fellebbviteli bíróság épülete előtt robban fel egy pokolgép, éppen akkor, amikor az amerikaiak gyilkosság és rablás vádjával letartóztatott foglyokat szállítottak el az épületből. A detonáció következtében két rendő és négy fogoly sérült meg. A dél-iraki Bászrában négy irakit megölt, hármat pedig megsebesített egy útszélen elhelyezett pokolgép. A helyi rendőrség közlése szerint a robbanószerkezet szinte teljesen megsemmisítette a közelében elhaladót járművet, amelynek négy utasa azonnal életét vesztette.

Amerikai katonák egy bagdadi lövöldözés során véletlenül lelőtték az iraki főváros síita negyedének polgármesterét, Mohannad Gazi al-Kabit, aki pedig az USA politikai támogatását élvezte. Az amerikai középső parancsnokság azt közölte, hogy a haláleset az érintett városrész polgármesteri hivatalának épületében történt, körülményeit még vizsgálják. Az incidens oka valószínűleg az volt, hogy al-Kabi nem volt hajlandó követni a helyi biztonsági felelős elővigyázatossági intézkedéseit, amelyeket egy korábbi robbantásos merényletkísérlet tapasztalataiból okulva foganatosítottak. A szóban forgó épületet október elején a radikális síita vezető, Moktada asz-Szadr fegyveresei foglalták el, de a hónap közepén az amerikai erők visszavették. Asz-Szadr annak idején jelezte, hogy nem fogadja el olyan iraki kormányzótanács működését, amelyet az amerikai erők is támogatnak.

Az amerikai hadsereg 20 olyan személyt tart fogva Irakban, akik gyaníthatóan kapcsolatban állnak az al-Kaida terrorhálózattal – jelentette be tegnap az arab országban állomásozó amerikai erők parancsnoka. „Még tart a kihallgatásuk, ezért nem nyert teljes bizonyosságot, hogy valóban a bin Laden vezette terrorhálózathoz tartoznak-e” – tette hozzá Ricardo Sanchez altábornagy. Szerinte önkéntes külföldi harcosok százai lépték át a határt, hogy támadásokat hajtsanak végre Irakban, az amerikai megszállás ellen meghirdetett szent háborúban. Arra a kérdésre, mennyire állnak közel az amerikai erők Szaddám Huszein volt iraki elnök elfogásához, mindössze annyit mondott: nem elég közel. A parancsnok elismerte: „a felkelés kétségtelenül felerősödött és a gerillák fejlesztették képességeiket, rakétákat és aknavetőket használtak a legutóbbi támadásaikban”. Sanchez szerint a külföldi harcosok zöme Szíriából és az iráni határon át szivárgott be. Az iraki bevándorlási hatóságok most eredményesebben ellenőrzik a határforgalmat, hogy kiszűrjék a hamis iratokkal érkezőket.

Feloszlatta magát a legnagyobb kurd szervezet, a Kurdisztáni Szabadság és Demokrácia Kongresszusa (KADEK), hogy a közeljövőben egy szélesebb körű, demokratikusabb összkurd tömörüléssé alakulhasson – jelentette be tegnapi bagdadi közleményében a szervezet. Az új csoportosulás a tervek szerint már békés eszközökkel küzd majd a kurdok jogaiért. A szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tavaly változtatta nevét KADEK-re, és már a névváltáskor stratégiaváltást ígért. A rövid közlemény abban jelöli meg az új szervezet célját, hogy a kurd kisebbségnek otthont adó nemzetállamokkal tárgyalásos úton érjen el békés megoldást. Az amerikai külügyminisztérium a PKK szakadár szervezetet terrorista csoportnak minősítette. Az észak-iraki hegyvidéken bujkáló kurd gerillák a terrorizmus elleni harc jelenlegi időszakában erős nyomás alatt állnak a török és az amerikai hadsereg részéről. Abdullah Gül török külügyminiszter hétfőn azt állította, hogy amerikai katonák is összetűzésbe keveredtek kurd lázadókkal Irak északi területén. (MTI, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?