Athén/Davos. Több tucatnyi migránssal a fedélzetén el-süllyedt két hajó tegnap Görögország partjainál, a balesetekben legkevesebb 41-en meghaltak.
Tengerbe fúltak a migránsok
Athén/Davos. Több tucatnyi migránssal a fedélzetén el-süllyedt két hajó tegnap Görögország partjainál, a balesetekben legkevesebb 41-en meghaltak. Az Európai Uniónak a korábban ígért 3 milliárd euró támogatásnál nagyobb pénzügyi segítséget kellene juttatnia Törökország-nak a migránsválság meg-oldására – vélte Ahmet Davutoglu török kormányfő.
Tegnap hajnalban az Égei-tenger keleti medencéjében fekvő Farmakoniszi szigeténél süllyedt el egy fából épített hajó. Negyven utasnak sikerült partra úsznia, heten – köztük 6 gyermek – életüket vesztették. A hatóságok szerint a vízi jármű sziklának ütközött Farmakoniszi és Kalolimnosz között. Néhány órával később Kalolimnosz szigetének közelében szintén elsüllyedt egy hajó, a parti őrségnek 26 embert sikerült kimentenie, 34-nek – 16 nőnek, hét férfinak és 11 gyereknek – már csak a holttestét találták meg. A hatóságok egyelőre nem tudják, hányan tűntek el.
Az Európai Uniónak a korábban ígért 3 milliárd euró támogatásnál lényegesen nagyobb pénzügyi segítséget kellene juttatnia Törökországnak a migránsválság megoldására – mondta Ahmet Davutoglu török kormányfő. „Nem koldulunk pénzt az EU-tól” – jegyezte meg a miniszterelnök, ugyanakkor hozzátette: „ha komolyan vehető a terhek megosztására irányuló politikai akarat, le kell ülnünk, és a válság minden részletéről beszélnünk kell”. Davutoglu úgy vélte, a 3 milliárd eurós támogatás csupán arra elég, hogy jelezze, létezik a politikai akarat. Brüsszel azt várja Ankarától, hogy csökkentse az égei-tengeri görög szigetekre Törökországból érkező menekültek számát. Törökország eddig mintegy 9 milliárd eurót fordított a menekültekre – mondta Davutoglu, és emlékeztetett arra, hogy jelenleg 2,5 millió szíriai és további 300 ezer iraki menekült él török területen.
Idén szerény becslések szerint is még egymillió menekült indulhat el Európa felé, aminek kapcsán Manuiel Valls francia miniszterelnök tegnap a BBC-nek úgy nyilatkozott, az öreg kontinenst és az Európai Uniót komoly fenyegetésnek teszi ki az emberáradat. „Nem fogadhatunk be minden egyes szíriai és iraki menekültet. Ha megtennénk, az destabilizálná a társadalmunkat” – fogalmazott a francia kormányfő.
A szlovén kormány úgy döntött, ezentúl csak azokat a bevándorlókat engedi be az országba, akik Ausztriában vagy Németországban akarnak menedéket kérni. Vesna Györkös Znidar szlovén belügyminiszter közölte, az összes többi migránstól megtagadják a beutazást, és megszigorítják a határellenőrzést is – az intézkedés azonnal életbe lépett. Szlovénia és Macedónia ezzel követte Szerbia és Horvátország példáját, amelyek az osztrák intézkedésre hasonló lépéssel válaszoltak.
A német lakosság 79 százaléka váltást sürget a menekültpolitikában, Angela Merkel kancellár irányvonalát pedig csupán 15% támogatja egy tegnap ismertetett felmérés szerint. Az Emnid közvélemény-kutató intézet adatai szerint a Merkel vezette jobboldali CDU/CSU pártszövetség szavazói a lakosság egészét jellemző mértéknél is nagyobb arányban sürgetnek irányváltást, 90%-uk véli úgy, hogy a kancellárnak változtatnia kell a menekültpolitikában. Az N24 hírtelevízió megbízásából készített felmérés alapján erősödik az aggodalom, hogy a menekültek túlterhelik Németországot. Ezt jelzi, hogy a tavaly tavaszi 23 százalékról 48%-ra emelkedett mindazok aránya, akik tartanak attól, hogy túl sok menekült érkezik az országba.
Telefonon egyeztetett Barack Obama amerikai elnök és Angela Merkel német kancellár az európai migrációs válságról. A két vezető egyetértett abban, hogy a közelgő londoni donorkonferencia lehetőséget kínál a migrációs válság kezelésére irányuló nemzetközi erőfeszítések összehangolására. A február 4-i rendezvény célja a menekültek és az őket befogadó országok támogatása.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.