Templomokba betörő iszlamistákat ítéltek el Németországban

Berlin |

<p>Németországban elítéltek hétfőn nyolc radikális iszlamistát, akik betörtek templomokba és iskolákba, hogy pénzt szerezzenek Szíriában utazó dzsihadisták támogatására.</p>

A kölni tartományi bíróság két év hét hónap és négy év tíz hónap közötti börtönbüntetésre ítélte a 22 és 36 év közötti férfiakat csoportosan, bűnszövetségben elkövetett rablás miatt. A csoport több tagja súlyos testi sértés miatt is szabadságvesztés büntetést kapott.

Az ítélet szerint a csoport betört öt templomba és iskolába Siegen térségében, illetve egy afrikai népművészeti tárgyakat árusító kölni üzletbe. Pénzt és értéktárgyakat tulajdonítottak el, 19 ezer euró értékben. A bűncselekményeket még 2014 előtt követték el.

Az ügyészség súlyos, állam elleni bűncselekmény előkészítésével is megvádolta a radikális iszlamizmus legnépszerűbb németországi irányzata, a szalafizmus hívei közé sorolt férfiakat, de ezt nem tudta bizonyítani a rendkívüli biztonsági intézkedések mellett lefolytatott tárgyaláson, amely 15 hónapig tartott. A 90 tárgyalási napon 60 tanút hallgattak meg, az ügyészség egyebek között 340 lehallgatott telefonbeszélgetés leiratát nyújtotta be bizonyítékként, a 435 oldalas vádirathoz csatolva.

A Rheinische Post című lap beszámolója szerint a pénzt Németországból Szíriába utazó dzsihadisták támogatását szolgálta. A csoport egyik tagja legkevesebb három harcost toborzott az Iszlám Állam terrorszervezetnek, egy másik pedig pénzt és egy mentőautót juttatott el az al-Kaida nemzetközi dzsihadista hálózathoz tartozó Dzsabhat Fatah as-Sám (korábbi nevén an-Núszra) egyik szövetségesének, az Ahrar al-Sham nevű szíriai fegyveres szervezetnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?