Teljesen a lángok martalékává vált a dél-afrikai parlament ülésterme Fokvárosban

Teljesen a lángok martalékává vált a dél-afrikai parlament ülésterme Fokvárosban

Teljesen a lángok martalékává vált a dél-afrikai parlament ülésterme – közölte vasárnap a fokvárosi törvényhozás szóvivője.

A vasárnap reggeli órákban kigyulladt épületet továbbra sem sikerült eloltani, s egyelőre nem tudni, mi okozhatta a tüzet. Cyril Ramaphosa elnök ugyanakkor közölte, hogy a történtekkel összefüggésben előállítottak egy személyt, akit most a rendőrség kihallgat. Áldozatokról egyelőre szintén nincsenek értesülések.

„A régi ülésterem tetőszerkezete beomlott” – közölte Jean-Pierre Smith, a fokvárosi biztonsági bizottság tagja.

A tűz a kora reggeli órákban keletkezett a parlamenti épületegyüttes legöregebb szárnyában, amely 1884-ben készült el, s ahol több faburkolatú ülésterem is található. Az épületben egyébként számos nemzeti ereklyét is őriznek, így ritka könyvek gyűjteményét, illetve a Die Stem Suid-Afrika (Dél-Afrika hangja) című korábbi dél-afrikai himnusz eredeti változatát is.

A tűzoltóság nagy erőkkel dolgozik a lángok megfékezésén. Megpróbálkoztak azzal is, hogy egy daruról oltsák el a tüzet. A helyszínen készített videofelvételeken az volt látható, hogy a város központjában lévő épületből sötét füst száll az ég felé. A füstfelhő messziről is látható. A hatóságok szerint még órákig eltarthatnak a tűzoltási munkálatok.

A kétkamarás dél-afrikai parlamentnek 1910 óta van Fokvárosban a székhelye, míg a kormány Pretoriában ülésezik.

A törvényhozás épületében tavaly márciusban is volt egy tűzeset, de akkor gyorsan sikerült megfékezni a lángokat. Tavaly áprilisban pedig a tengerparti városra néző

Asztal-hegyen tűz ütött ki, és elpusztította a tekintélyes Fokvárosi Egyetem könyvtárának egy részét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?