Az ezerarcú Fokváros

Fokváros - Boulders Beach

Ősz után a tavasz következik, jön a nyár, majd pedig a tél. Igen, ez a helyes sorrend, de hogyan lehetséges? Utazzunk el a Dél-afrikai Köztársaságba! November végén itthon már kopogtat a tél, Afrika déli részén, Fokvárosban ekkor már mindenki várja a kezdődő nyarat és a karácsonyt. Tűző napsütésben furcsa élmény látni a sok ünnepi dekorációt és karácsonyfát az üzletekben, utcákon. Azonban nem csak emiatt érdemes ellátogatni Afrika déli csücskébe.

Galéria

Az ország klímája változatos, Fokváros és környéke mérsékelt mediterrán éghajlatú, ezáltal nagyon kedvező az ide érkező turistáknak. Mintha a Földközi-tengerhez utaznánk, szörfösök, vitorlások, fürdőzők népesítik be a finom homokos strandokat, jól kiépült infrastruktúra fogadja a nyaralókat. Az óceánban december végétől már a félősebbek is megmártózhatnak, aki a térségben valóban előforduló cápák támadásától tartana, azt Facebookon, Twitteren és az azonnal frissülő, külön erre a célra fenntartott honlapon és okostelefonos alkalmazásban látják el a legaktuálisabb információkkal.

Minden strandon található egy viharjelzéshez hasonlatos cápajelző, amelynek már a színéről tudhatja a fürdőző, hogy a strandok felett kis faházakban ülő figyelőszolgálat észlelt-e cápaveszélyt. A biztonságos fürdés élményét a számos természeti látnivaló csak fokozza. Előttünk az Atlanti-óceán, mögöttünk a 12 Apostolnak nevezett hegyvonulat, melynek végén, a Tábla-hegy lejtői alatt fekszik Fokváros, a Dél-afrikai Köztársaság egyik központja. Bár itt található a parlament, az országnak az alkotmány szerint nincs fővárosa. Fokváros azonban jól tükrözi az ország sokszínűségét: akár mind a 11 hivatalos nyelvet hallhatjuk, felhőkarcolóktól csak két sarokra már a maláj negyed színes házaiban gyönyörködhetünk, onnan 10 perc sétára a felújított kikötő hipermodern bevásárlóközpontjában vásárolhatunk a legfelkapottabb divatmárkák üzleteiben, miközben egy-egy Ferrari már fel sem tűnik a városi autóforgalomban. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a fajgyűlölő apartheid rendszer nyom nélkül múlt el, még mindig találhatunk európai szemmel viskókból álló negyedeket, ahol jórészt az egykor elnyomott és jogaitól megfosztott fekete népesség él. Akinek kedve van, itt is tehet kirándulást, Imizamo Yethu településen itt élők kalauzolják a turistákat és mutatják be nekik mindennapi életüket és – ahogy szinte mindenhol máshol – az általuk készített, megvásárolható tárgyakat, festményeket, ruhákat.

Akit nem az afrikai kézművesség érdekel, a számos ékszerboltot is felkeresheti, ahol a megszokott arany ékszereken túl természetesen gyémántot is vásárolhat, vagy a mostanság sokkal népszerűbb kék drágakövet, a tanzanitot. A vásárolgatás után, ha megéhezünk, számos, akár itthon is ismert lánc vagy helyi étterem közül választhatunk. Nagyon népszerű a hamburger és a csirkehús is, beülhetünk KFC-be vagy McDonaldsba, de éttermekben természetesen választhatunk helyi fogások közül is, például antilopsteaket vagy struccragut. A dél-afrikai borok világhírűek és akár itthon is kaphatók, azonban a legjobb, ha részt veszünk egy borkóstoló túrán és a borászatok teraszán kóstolgatjuk a hegy levét, miközben az óceán látványában gyönyörködünk. Fokvárosi látogatásunk nem lenne teljes, ha nem lépnénk a nagy utazók nyomába, Bartholomeo Diaz és Vasco da Gama után felfedeznénk a Jóreménység fokát. Fokvárosból számos iroda kínál szervezett utakat a kontinens legdélnyugatibb pontjához, de a túrán résztvevők nem csak ezt az egy élményt kapják útravalóul. A kirándulás során a Simon’s Town mellett fészkelő szamárpingvinekhez is ellátogathatunk, ami egyedülálló élmény, látva a hatalmas sziklák között esetlenül sétáló madarakat, amelyek a vízbe csobbanva valóságos akrobataként úsznak és halásznak.

A búrok által csak Kaapstadnak nevezett Fokvárosba visszatérve a legjobb esti program a kikötői séta. Azonban ne csak hajókra számítsunk; itt található a V&A Food Market, ahol a környék legfinomabb alapanyagaiból kóstolhatunk jobbnál jobb falatokat, a Watershedben, egy felújított kikötői hangárban a város művészei tartanak állandó kiállítást és vásárt. De itt találjuk a Két Óceán akváriumot, ahol a változatos vízi világra rácsodálkozás mellett akár a nagy fehér cápák etetését is láthatjuk. Ha nincs tériszonyunk, és az 1085 méter magas Tábla-hegyre vivő körbe forgó felvonó szédítő körpanorámáját már megszoktuk, akár helikopterre is szállhatunk, és fentről csodálhatjuk meg a város változatos építészetét és pezsgő forgatagát.

Fentről nézve is látható a sokszínűség és lüktetés, amit a városban és környékén járva tapasztalhat az utazó, egy hét alatt kevés más helyen kaptunk ennyi élményt, mint Dél-Afrikában. Saját szemünkkel láthattuk, hogy az ország – ahogy a Nobel-békedíjas szabadságharcos püspök, Desmond Tutu nevezte – igazi szivárványország, amelynek felfedezését bátran tudjuk ajánlani mindenkinek, aki a szürke őszből egy repülőút alatt a nyárban szeretné találni magát.

Gubucz Péter

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?