Télapónak öltözött férfi mészárolt Texasban

Dallas |

<p>Egy télapónak öltözött férfi hajtott végre véres mészárlást Texasban; az öldöklésnek négy férfi és három nő esett áldozatul.</p>

A gyilkos a Dallas melletti Grapevine településen lelőtte hat rokonát, akik a keddi rendőrségi jelentés szerint éppen kibontották ajándékaikat, majd saját magával is végzett.
A rendőrség két pisztolyt talált a vasárnapi öldöklés helyszínén, az áldozatok 15 és 58 év közöttiek. Túlélő nem volt, a halottakra a kétszintes lakóház nappalijában bukkantak rá a rendőrök, akiket egy névtelen telefonáló riasztott a 911-es segélykérő számon.
Helyi sajtójelentések szerint az elkövető az iráni származású Aziz "Bob" Yazdanpanah egykori ingatlanügynök volt. Az 58 éves férfi élete az utóbbi hónapokban állítólag zsákutcába jutott, felesége elhagyta, házát a hiteltartozás miatt lefoglalták, és 19 lánya egy olyan fiatalemberrel barátkozott, akit nem kedvelt. A szomszédok szerették a férfit, azt mondták, imádta gyerekeit, és sosem látták erőszakosnak.
Hasonló lövöldözés történt 2008 karácsonyán Los Angelesben. Akkor szintén egy vörös télapó jelmezbe öltözött férfi mészárolt, nyolc rokonát gyilkolta meg, mielőtt saját magát is lelőtte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?