Teherán kifogásolja a jelentést

Teherán/Bécs/New York. Irán nem tartja kielégítőnek a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek (IAEA) az ország atomprogramjára vonatkozó új jelentését.

Teherán/Bécs/New York. Irán nem tartja kielégítőnek a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek (IAEA) az ország atomprogramjára vonatkozó új jelentését. Ali Akbar Szalehi, aki Irán képviselője a bécsi ügynökségnél, a teheráni televíziónak azt mondta: nem jelentősek azok a hiányosságok, amelyeket az IAEA említett legújabb jelentésében. A diplomata szerint országa „minimális, gramm-mikrogramm mennyiségű nukleáris anyaggal nem tudott elszámolni”. Szalehi emlékeztetett arra, hogy eközben több országnak jelentős mennyiségű ilyen jellegű anyag volt a birtokában. Mint az IAEA előzőleg Bécsben közzétett jelentéstervezetéből kiderült: Irán beismerte, hogy volt titkos atomfegyverkezési programja. Irán ezzel azt is elismerte, hogy megsértette az atomsorompó-szerződésben vállalt kötelezettségeit, mert erről nem tájékoztatta az atomenergia-ügynökséget. A jelentés ugyanakkor utalt arra is, hogy Irán egyre nagyobb mértékben mutatott együttműködési készséget az ENSZ szakértőivel. A hétfőn ismertté vált dokumentumtervezet, amelyet várhatóan november 20-án fogadnak el, azt is leszögezi, az IAEA-nak nincsenek bizonyítékai arra, hogy az iráni atomprogram atomfegyverkezési programmal állna összefüggésben.

Név nélkül nyilatkozó diplomaták az APA osztrák hírügynökségnek Bécsben elmondták, hogy az iráni atomprogram tervezése 18 évvel ezelőtt kezdődött, és 12 évvel ezelőtt fogott hozzá az atomfegyver gyártásához is felhasználható, kis mennyiségű és alacsony dúsítási fokú 235-ös uránizotóp előállításának a programjához. Ehhez a folyamathoz gázcentrifugákat, valamint lézertechnikai berendezéseket vettek igénybe.

Az iráni hatóságok ígéretet tettek arra, hogy felülvizsgálják több tucat bebörtönzött másként gondolkodó ügyét, miután az ENSZ azonnali szabadon bocsátásukat követelte. Iránban az elmúlt három évben reformpárti aktivisták tucatjait börtönözték be – köztük újságírókat, akadémikusokat és egyetemistákat – egyebek között iráni vezetők megsértésének vagy a nemzetbiztonság veszélyeztetésének vádjával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?