Teaínség léphet fel a vörös-tengeri válság miatt Nagy-Britanniában

Vörös-tenger k

A briteknek a vörös-tengeri válság következtében a térség hajózási forgalmában jelentkező fennakadások miatt egyik kedvenc italuk, a tea egyes fajtáinak hiányával kell számolniuk – közölték a brit kiskereskedelmi szektor szakmai szervezetei.

A British Retail Consortium (BRC) a héten tudatta, hogy „a fekete tea néhány szállítmányozási útvonalában átmeneti fennakadások akadtak”, míg más iparági források szerint az aromás teatermékek esetében is előfordultak késések. Noha az ország két legnagyobb élelmiszerkereskedelmi áruházláncának weboldalain kedden még bőséges árukínálat mutatkozott, a brit cégek arra figyelmeztettek, hogy a szállítási fennakadások elhúzódásával az európai fogyasztók hamarosan jelentős hiánnyal szembesülhetnek az üzletekben.

A szakmai szervezetek ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy a tea az első termék, amelynek szállítmányozási problémái a globális ellátási láncban jelentkező válság kialakulásának a jeleit mutatják az Irán által támogatott jemeni húszi lázadókkal zajló konfliktus kezdete óta.  

Több nagy brit ruházati kiskereskedő – köztük a Next, a Pepco Group, a Primark és a Matalan – már figyelmeztetett a Szuezi-csatornán keresztül vezető vörös-tengeri kereskedelmi hajózás átmeneti felfüggesztésének lehetséges hatásaira. Az Afrika körbehajózását jelentő alternatív hajózási útvonal 10–14 nappal hosszabbja meg a tengeri szállítást.

Nagy-Britannia a világ ötödik legnagyobb teaimportőreként a hazai piacon kínált tea több mint felét Kenyából és Indiából szerzi be, a fennmaradó teakészlet feldolgozásával, csomagolásával és kiszállításával pedig a tizedik legnagyobb exportőr is egyben.

Az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, az Oxford Economics február elején közzétett elemzése szerint a jemeni húszi lázadók támadásai által okozott bizonytalanság miatt a vörös-tengeri forgalomban jelentkező fennakadások legalább az év közepéig eltartanak, és addig magasan tartják az Ázsia és Európa közötti tengeri árufuvarozás költségeit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?