Támadó drónt lőtt le a Vörös-tengeren egy brit hadihajó

Vörös-tenger

Támadási céllal indított drónt lőtt le a brit királyi haditengerészet Diamond nevű rombolója a Vörös-tengeren.

A londoni védelmi minisztérium vasárnapi ismertetése szerint a drónnal a jemeni húszi lázadók közvetlenül a brit hadihajót vették célba, a romboló azonban Sea Viper típusú rakétával megsemmisítette a pilóta nélküli repülőt.

A tárca szerint a Diamond személyzetének tagjai közül senki nem sérült meg és a hajót sem érte károsodás.

A minisztérium tűrhetetlennek, illegálisnak és teljesen elfogadhatatlannak nevezte a húszik által elkövetett támadásokat. A közlemény szerint Nagy-Britannia kötelezettsége a hajózás szabadságának védelme a Vörös-tengeren.

A térségben járőröző Diamond rombolót a húszik nem először vették célba, de a hadihajó a korábbi hasonló támadási kísérleteket is elhárította Sea Viper rakétarendszerének bevetésével.

A brit rombolót december elején vezényelték a dél-angliai Portsmouth haditengerészeti kikötőjéből a Vörös-tengerre a térségi hajózás védelmére.

A hajó ellen a húszik először december közepén kíséreltek meg dróntámadást, de a Diamond azt a támadási kísérletet is elhárította Sea Viper rakétáival.

Az 1991-ben megvívott első Öböl-háború óta az volt az első olyan incidens, amelyben brit hadihajó éles hadművelet keretében támadó repülőeszközt lőtt le.

Az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók számos drón- és rakétatámadást intéztek a Vörös-tengeren közlekedő – szerintük Izrael felé tartó vagy Izraelt védő – kereskedelmi és hadihajók ellen azóta, hogy Izrael hadműveleteket kezdett a gázai övezetet uraló Hamász szélsőséges iszlamista szervezet ellen.

Az izraeli hadműveletek előzményeként a Hamász tavaly október 7-én Izrael déli térségében példátlan terrortámadást hajtott végre, amelyben 1200 ember meghalt, háromezren megsebesültek.

A vörös-tengeri támadásokra reagálva a brit és az amerikai légierő az elmúlt hetekben több összehangolt támadást intézett a húszik jemeni katonai létesítményei ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?