Tálibok támadtak egy katonai támaszpontra Afganisztánban, többen meghaltak

<p>Tálib szélsőségesek legalább kilenc katonát megöltek, több másikat pedig elraboltak kedden az Afganisztán középső részén található Uruzgán tartományban.</p>

Egy helyi képviselő, Obaidullah Barakzai elmondta, hogy a tálib felkelők már öt nappal ezelőtt körbevették a Deravud körzetben található katonai támaszpontot. A létesítményben nagyjából 40 katona tartózkodott, akik hiába kértek segítséget.

Amanullah Hotaki, a tartományi tanács volt tagja szerint a támaszpontra behatoló szélsőségesek 11 katonát öltek meg, valamint fegyvereket és más felszereléseket zsákmányoltak. Mohamed Radmanis, a védelmi minisztérium szóvivője megerősítette a támadás tényét, halálos áldozatokról és túszokról azonban egyelőre nem kívánt információkat közölni.
    
A támadást a tálib felkelők vállalták magukra a Twitter közösségi oldalon.
    
A 330 ezer lakosú Uruzgán tartomány biztonsági szakértők szerint egyre veszélyesebb a tálibok jelenléte miatt. A lázadók azonban erőik nagy részét a déli Hilmend, valamint az északi Kunduz és Baglán tartományokban összpontosítják. Az ENSZ tavaly a közép-ázsiai ország 34 tartományából 31-ben jegyzett fel a tálib lázadással kapcsolatos erőszakcselekményt.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?