Tagadta a török cég a vádat, hogy Ukrajnából lopott gabonát értékesít

gabona kép

Tagadta a Loyal Argo nevű, törökországi székhelyű cég azt a vádat, hogy az oroszok által Ukrajnából lopott gabonát szállíttatott Libanonba.

A vállalat egyik tisztségviselője a Reuters hírügynökségnek pénteken azt mondta, hogy Oroszországból származik az az összesen tízezer tonna árpa és liszt, amely a Tripoliban horgonyzó szír hajó raktáraiban van.

Közölte: a gabonát nem a libanoni kormány, hanem egy magáncég rendelte.

A hajó érkezésekor a cég hivatalos papírokkal igazolta a szállítmány eredetét a libanoni vámhatóságoknak. Ennek ellenére az árut még nem rakodták ki, a vámhatóság ugyanis a gabona eredetét vizsgáló nyomozás miatt egyelőre nem adta meg az importengedélyt – tette hozzá a tisztségviselő.

A bejrúti ukrán nagykövetség csütörtökön közölte, hogy Tripoliban kikötött egy szír hajó, amely szerepel az amerikai szankciós listán, és ötezer tonna árpát és ugyanennyi lisztet szállít. A nagykövetség gyanúja szerint a gabonát ukrajnai élelmiszerraktárakból lopták el.

Az orosz nagykövetség erre reagálva elmondta, hogy sem a szíriai hajóról, sem libanoni magáncégek számára beszállított rakományról nincs információja. Moszkva az Ukrajna elleni indított háborújának kezdete óta következetesen tagadja, hogy ukrán gabonát tulajdonított el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?