Tagadja a tisztogatás vádját az RMDSZ

Bukarest.

Bukarest. Nincs szó kiszorítósdiról, az RMDSZ azért hívta vissza Szilágyi Zsolt Bihar megyei képviselőt a román parlament Európai Integrációs Bizottságából, Pécsi Ferenc képviselőt pedig az Európai Népcsoportok Föderatív Uniójából (FUEV), mert a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) határozata ellenére az alkotmánymódosítás ellen kampányoltak. Erről Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke nyilatkozott tegnap a kolozsvári Szabadságnak. Igaz, mindkét képviselő megszavazta a parlamentben az alkotmány módosítását, de kampányoltak ellene, márpedig az RMDSZ szerint a módosítás az Európai Unióhoz való csatlakozás szempontjából rendkívül fontos. Következésképpen Szilágyi Zsolt nem tudja megfelelően képviselni ezt az álláspontot a szóban forgó szakbizottságban. Ami Pécsi Ferencet illeti, ő Markó Béla szövetségi elnök megbízásából volt a FUEV képviselője. Mint Borbély emlékeztetett: Pécsi Ferenc ráadásul tavaly decemberben már azon munkálkodott, hogy alternatív szervezetet hozzon létre Szatmárnémetiben, a Polgári Szövetséget. Borbély alelnök szerint minden érdekvédelmi szövetségnek van alapszabályzata, programja, amelyeket az illető szervezet tisztségviselőinek tiszteletben kell tartaniuk. A visszahívott képviselők messzemenően megszegték ezeket. Más véleményen van a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, amelynek Tőkés László a püspöke. Az egyházkerület közleményében úgy fogalmaz, hogy az RMDSZ-ben „belkörű politikai tisztogatás, boszorkányüldözés” folyik azok ellen, akik a hivatalos pártvéleménytől eltérő nézeteket vallanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?