Tadic: Szerbia kész bizonyos kompromisszumra Koszovó ügyében

Belgrád |

<p>Szerbia kész megvitatni bizonyos változtatásokat az ENSZ-ben Koszovó ügyében szavazásra bocsátandó határozattervezetben, de sosem fogja elismerni a tőle elszakadt Koszovó államiságát - közölte Boris Tadic szerb államfő szombaton.</p>

Tadic két nappal az után mutatott készséget a lehetséges módosításnak az Európai Unióval és más nyugati hatalmakkal való megvitatására, hogy Guido Westerwelle német külügyminiszter belgrádi tárgyalásain az EU nevében és az Egyesült Államok támogatását élvezve figyelmeztette vendéglátóit: ellenkező esetben megrekedhet Szerbia uniós integrációja.
A közeli napokban szerb tisztségviselők utaznak Brüsszelbe, hogy "tárgyaljanak a határozattervezet olyan módosításáról, amely egyaránt elfogadható Szerbia és a nagyhatalmak számára" - jelentette ki Tadic újságíróknak, hozzátéve, hogy a lehetséges kompromisszumot hamarosan Washingtonban is megvitatják.
Az államfő ugyanakkor leszögezte, hogy "Szerbia sohasem fogja elismerni Koszovót. Ez határvonal, amelyet sohasem fogunk átlépni. Ezt megmondtam Westerwellének, Clintonnak, Sarkozynak, Merkelnek, de mindenki másnak is megmondom" - hangoztatta.
Belgrád azt követően nyújtotta be a szóban forgó határozattervezetet az ENSZ Közgyűléséhez, hogy a hágai Nemzetközi Bíróság (ICJ) július 22-én - nem kötelező erejű döntésében - úgy foglalt állást, hogy az albán többségű Koszovó elszakadását kikiáltó, 2008. februári függetlenségi nyilatkozat nem sérti a nemzetközi jogot.
A 27-ek korábban azt javasolták Belgrádnak, hogy Szerbia és az EU közösen dolgozzon ki határozati javaslatot Koszovó ügyében. A szerb vezetés azonban előreszaladt, és mindössze hat nappal az ICJ állásfoglalása után közzétette önállóan elkészített határozattervezetét, amelynek módosítására most mégis rákényszerülhet.
A jelenlegi szerb dokumentum szerint az ENSZ Közgyűlése felhívná a feleket, hogy párbeszéd útján találjanak kölcsönösen elfogadható megoldást "minden nyitott kérdésre". Koszovó és szövetségesei azonban elutasítják ezt a megfogalmazást, mert ebben alig burkoltan benne van az a szerb követelés, hogy ismét tárgyaljanak a volt szerbiai tartomány jogállásáról is, amely pedig Pristina szerint már eldöntött tény.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?