<p>Kairó. Az összes egyiptomi bíróság felfüggeszti munkáját, amíg Mohamed Murszi államfő nem vonja vissza a saját jogköreit bővítő rendeletét – erről döntött szombaton rendkívüli ülésén a legfelsőbb egyiptomi bírói testület.</p>
Sztrájkba hívnak a bírák
MTI-ÖSSZWEFOGLALÓ
A Legfelsőbb Igazságügyi Tanácsot a csütörtökön kiadott elnöki rendelet megvitatására hívták össze. A testület úgy döntött, hogy holnap országos sztrájkba lépnek a bírák. Ugyanakkor már tegnap olyan hírek érkeztek Egyiptomból, hogy a bírák országszerte nem hajlandóak folytatni a munkát.
Az egyiptomi ellenzéki pártok úgy döntöttek szombaton, hogy egységfrontba tömörülnek Mohammed Murszi ellenében, és nem tárgyalnak vele, amíg nem vonja vissza a rendeletét. A megalakult szövetség Front a Haza Megmentéséért nevet kapta, és csatlakozott hozzá Murszi valamennyi politikai ellenlábasa, köztük Amr Musza, az Arab Liga volt főtitkára és Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség egykori, Nobel-békedíjas vezetője. El-Baradei leszögezte, hogy nincs helye a párbeszédnek egy „diktátorral”, amikor zsarnoki és visszataszító intézkedéseket hoz.
A kairói Tahrír téren folytatódott a tüntetés szombaton Murszi jogköreinek kibővítése ellen. A rendőrség időről időre könnygázt vetett be, és megpróbálta feloszlatni a tömeget. Egyes csoportok a könnygáz elől a környező utcákba menekültek.
Murszi csütörtökön rendelettel módosította az ideiglenes alkotmányt úgy, hogy megszüntette az államfői döntések bírói felülvizsgálatának lehetőségét. A Legfelsőbb Igazságügyi Tanács a bíróságok függetlensége elleni példátlan támadásnak minősítette a rendeletet.
Megfigyelők szerint Murszi lépésének hátterében az állhat, hogy a bíróságok – köztük az alkotmánybíróságként működő legfelsőbb bíróság – több döntése kedvezőtlen volt az Egyiptomot irányító iszlamisták számára.
A legsúlyosabb eset az volt, amikor a legfelsőbb bíróság júniusban föloszlatta a szabadon megválasztott parlamentet, amelyben a mérsékelt és a radikális iszlamisták együttesen több mint kétharmados többséggel rendelkeztek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.