Szoros eredmény várható az ausztrál parlamenti választáson

Canberra |

<p>Politikusok és szakértők is szoros eredményre számítanak az ausztráliai előrehozott parlamenti választáson, amely közép-európai idő szerint szombat délután ért véget.</p>

A mintegy 14 millió szavazónak azt kellett eldöntenie, hogy bizalmat ad-e a 2007 késő ősze óta kormányzó Munkáspártnak, és meghosszabbítja mandátumát, vagy leváltja a liberális-nemzetiek vezette koalícióval. A voksoláson a három évre választott alsóház 150 tagjáról, és a hat évig hivatalban lévő 76 fős felsőház tagjainak feléről döntöttek.
Julia Gillard miniszterelnök, a Munkáspárt vezetője a voksolás után reményét fejezte ki, hogy kormányt alakíthat, de hozzátette, hogy az eredmény szorosabb annál, semhogy ezt már ki lehessen jelenteni. Napokba fog telni, míg valamennyi voksot összeszámolják, s az összes alsóházi hely sorsa eldől - fogalmazott Ausztrália első női miniszterelnöke, aki júniusban kapta tisztségét, miután pártja leváltotta csökkenő népszerűségű elődjét, Kevin Ruddot.
Szakértők nem tartják kizártnak, hogy egyik nagy induló sem szerez abszolút többséget, s akkor a független jelöltek, illetve a zöldek pártja lesz a mérleg nyelve - kisebbségi kormány alakul, ezeknek az erőknek a külső támogatásával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?