Szlovák roma próbapere

London. A londoni felsobíróság elé került tegnap annak a több ezer menedékkéronek az ügye, akiktol a brit kormány meg akarja vonni az eddig nyújtott szociális támogatást, köztük az elszállásolást, mivel hazájuk az EU tagjává vált.

A Nagy-Britanniában komoly figyelemmel követett ügy közvetlenül mintegy 2500 menedékjogkérot, foleg Magyarországról, Csehországból és Szlovákiából érkezett romákat érint. Ok szombaton nulla órától elvesztették menedékjog-kérelmezoi státusukat. Az EU-bovítés eloestéjén a brit belügyminisztérium közölte, hogy a menedékkérok azonnali kilakoltatással számolhatnak központilag fizetett, bérelt szállásaikról már szombattól. Több brit emberi jogi szervezet eroteljes fellépésére azonban a tárca az utolsó pillanatban meghátrált, és utasította a szállásadókat, hogy egyelore ne tegyék utcára a náluk elszállásolt menedékeseket, amíg azok ügyét „eseti alapon” meg nem vizsgálja.

Az emberi jogi szervezetek szerint a kelet-európai menedékkérok kilakoltatása és ellátás nélkül hagyása valójában legalább 10-12 ezer embert tenne egy csapásra hajléktalanná, mivel az érintettek zöme családjával érkezett Nagy-Britanniába. Többségük a hazájukban elszenvedett megkülönböztetésre hivatkozva kért menedékjogot, de ügyük még nem jutott keresztül a brit belügyminisztérium bevándorlási hivatalainak elbírálási útvesztoin. És most már nem is fog, mivel a brit hatóságok a vonatkozó törvények alapján más EU-tagállamok polgáraitól nem fogadnak el menedékjogra vonatkozó kérelmeket.

Az emberi jogi csoportok által megbízott ügyvédek tegnap terjesztették az ügyet a londoni felsobíróság elé, azt próbálva elérni, hogy a kormány továbbra is feltételek nélkül adja meg az érintetteknek nyújtott eddigi támogatást. A brit precedensjogra épülo eljárás próbaperként indult egyetlen szlovák menedékjogkéro nevében. Az illeto – feleségével és három gyermekével – hat éve él Nagy-Britanniában, de ügye még nem jutott el a végso elbírálásig. A belügyminisztérium azonban április elején, hivatalos levélben alig három hetet adott neki szállása elhagyására és önmaga, valamint családja önálló ellátásának megszervezésére.

A bíróság elé kedden beterjesztett indítvány szerint ez az eljárás sérti az érintett menedékkéro alapveto emberi jogait, és nem veszi figyelembe, hogy személyes helyzetében semmilyen változást nem hozott országának uniós taggá válása.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?