Szigorítják a tömegrendezvények megtartásának feltételeit Csehországban

Csehország foci

Előzetes bejelentési kötelezettség fogja terhelni jövő hétfőtől az ezernél több résztvevővel számoló tömegrendezvények szervezőit Csehországban – döntött hétfőn a cseh kormány.

„Az intézkedés célja, hogy következetesebben tudjuk ellenőrizni a résztvevőket, illetve az óvintézkedések betartását” – jelentette ki Adam Vojtěch egészségügyi miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón. A tárcavezető szerint erre elsősorban a különféle nyári fesztiválok miatt van szükség, amelyek résztvevőinek többsége a fiatalabb generációkhoz tartozik.

A rendezőknek legkésőbb öt nappal a rendezvény megnyitása előtt tájékoztatniuk kell erről a regionális egészségügyi hatóságokat.

A miniszter szerint az óvintézkedések betartásának szigorúbb ellenőrzésére azért van szükség, mert a koronavírus utóbbi időben erősödő és nagyon veszélyesnek ítélt delta variánsa döntően a fiatalok körében terjed. A fiatalok megfertőződnek, de ritkán kerülnek kórházba.

„A cseh kórházakban jelenleg mindössze 25 idősebb beteget kezelnek, s közülük kettő állapota súlyos” – jegyezte meg Adam Vojtěch. Hozzátette: a kormány mérlegeli, hogyan kezelje hatékonyan az új jelenséget, milyen intézkedésekre lenne szükség.

Csehországban a koronavírus-járvány terjedési mutatói jelenleg alacsonyak, de már mintegy tíz napja folyamatosan emelkednek. A laboratóriumi szűrések a múlt héten 1354 új igazolt fertőzöttet mutattak ki, ami 350-nel több, mint az előző héten. Prágában, a Közép-csehországi és a Pilseni régióban a legrosszabb a helyzet.

A múlt héten egyetlen ember sem halt meg koronavírus-fertőzésben.

A cseh lakosság átoltottsága alacsony, különösen a fiatalok körében. Míg a 70 éven felüliek 80 százalékát már beoltották, a 30 éven aluliaknál ez alig 30 százalék. A 10,7 milliós országban eddig majdnem kilencmillió adag vakcinát adtak be az embereknek, mindkét adagot valamivel több mint 3,7 millió ember kapta meg.

Miután az oltás iránti érdeklődés az utóbbi hetekben lanyhult, Prágában hétfőn két olyan oltási központ is nyílt – a vasúti főpályaudvaron és a Chodov üzletközpontban –, ahol előzetes bejelentkezés nélkül mindenkit beoltanak.

A kezdődő nyári turistaszezon miatt viszont nagyon megugrott az érdeklődés a tesztelések iránt. A cseh egészségbiztosítók jelenleg havonta négy antigénes és két PCR-tesztet fizetnek mindenkinek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?