Szerdától Világgazdasági Fórum Davosban

Davos |

<p><br /> Egy józanabb világgazdaság és felelősségteljesebb nemzetközi bankrendszer megteremtéséről, a további válságok megelőzésének lehetőségeiről, valamint Haiti megsegítéséről szól majd elsősorban a szerdán több mint 2500 résztvevővel megnyíló, immár 40. davosi Világgazdasági Fórum. A vasárnapig tartó esemény ezúttal a "Javítsuk a világ állapotát: gondoljuk, tervezzük, építsük újra" mottó alatt zajlik.</p>

"A globalizációval kapcsolatos eufóriát, amely Davost évekig jellemezte, mára aláásta a globális válság" - jelentette ki Joseph Stiglitz, Nobel-díjas közgazdász, a fórum gyakori résztvevője. A fórum alapítója, Klaus Schwab szerint "jelenleg nincs mit ünnepelni". Ugyanakkor Pascal Lamy, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) főigazgatója még mindig úgy véli, hogy Davos "egyedi történet, egyedi hely és egyedi pillanat".
A magas rangú nemzetközi résztvevők száma is kevesebb, mint az elmúlt években volt, az amerikai kormányzat is csak szerényen képviselteti magát az ötnapos eseményen, amelyet Nicolas Sarkozy francia államfő nyit meg.
Az idei találkozó napirendjén az átfogó témákon belül szerepelnek még a klímaváltozás gazdasági hatásai, a korrupció, és az információtechnológiai bűnözés.
A fórumon megjelenik Bill Clinton korábbi amerikai elnök is, aki azonban nem az amerikai gazdaságpolitika, hanem Haiti ügyében jár majd: az ENSZ haiti különmegbízottjaként a fórum résztvevőit adakozásra és közös gondolkodásra bátorítja: hogyan lehetne a leghatékonyabban segíteni a  földrengés sújtotta ország amúgy is rendkívül szegény lakosságát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?