Szerbiai választások: történelmi eredményt ért el a Vajdasági Magyar Szövetség

Vajdasági Magyar Szövetség

Történelmi eredményt ért el a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) a vasárnapi szerbiai választásokon: a parlamenti, a vajdasági tartományi és az önkormányzati választáson is a korábbinál nagyobb támogatottságot szerzett - hangsúlyozta Pásztor István, a VMSZ elnöke vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján Szabadkán.

A politikus úgy vélekedett, hogy a VMSZ a vasárnapi választás egyik győztese, hiszen a rendelkezésre álló adatok szerint annyi képviselője lesz a pártnak a köztársasági parlamentben, amennyi az utóbbi 27 évben nem volt.

"Utoljára ennyi képviselője a vajdasági magyar közösségnek akkor volt, amikor csak egyetlen magyar pártja volt a közösségnek, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, a rendszerváltozáskor, a kilencvenes évek elején, akkor, amikor a számítások szerint százezerrel több magyar ember élt a Vajdaságban, mint most" - húzta alá a pártelnök.

Az előzetes eredmények szerint a legnagyobb délvidéki magyar pártnak az eddigi négy helyett kilenc képviselője lesz a belgrádi törvényhozásban. Pásztor István szerint elképzelhető, hogy a végleges eredmények tükrében ennél kevesebb mandátuma lesz végül a VMSZ-nek, de nagyon már nem változhatnak az eredmények.

A vajdasági tartományi parlamentben a legnagyobb délvidéki magyar pártnak eddig hat képviselője volt, az előzetes eredmények alapján a következő négy évben tizenöt politikus képviselheti a pártot az újvidéki székhelyű képviselőházban, és így a VMSZ lesz a második politikai erő a Szerb Haladó Párt után. A rendelkezésre álló adatok szerint a VMSZ a szavazatok 13,6 százalékát szerezte meg a Vajdaságban, ami megközelíti a magyarok részarányát Szerbia egyetlen, északi tartományában.

Az önkormányzati eredményekről szólva Pásztor István kiemelte, hogy azok még nagyon hiányosak, ám az előzetes adatok biztatóak a magyarok számára fontos helyeken, Magyarkanizsán, Zentán, Kishegyesen, Topolyán és Szabadkán is.

 "A számok azt bizonyítják, hogy a VMSZ önkormányzati szinten emberemlékezet óta nem kapott ennyi szavazatot" - fogalmazott a legnagyobb délvidéki magyar párt elnöke.

VMSZ becslései szerint a pártra 70 ezer szavazatot adtak le vasárnap. A Vajdaságban a 2011-es népszámlálási adatok szerint mintegy 250 ezer magyar él.

"Ez az eredmény történelmi, mert bebizonyítottuk, hogy nem igaz az állítás, miszerint nem lehet visszafordítani a történelem kerekét. Némi túlzással azt lehet mondani, hogy a VMSZ megfordította az idő kerekét, és egy folyamatos lefelé menetből fordítani tudott" - hangoztatta Pásztor István.
 

Köszönetet mondott a szavazópolgároknak a folyamatos biztatásért és támogatásért, és megköszönte mindazoknak, akik külföldről tértek haza azért, hogy támogassák a VMSZ-t.

"Nem tudunk kellő módon és elegendő alkalommal köszönetet mondani ezért" - húzta alá.

"Ez külön értelmet ad annak, amit eddig tettünk, és tenni fogunk a jövőben, hogy teljesíteni tudjuk azt a vállalást, amit a választási programban megfogalmaztunk" - hangsúlyozta. Azt mondta: "hiszünk abban, hogy itt, a szülőföldünkön lehet emberhez méltóan magyarként élni, és hiszünk abban, hogy érdemes lesz ide hazajönni".

Kiemelte: a VMSZ által képviselt nemzetpolitikának nincsen alternatívája, "a VMSZ támogatása a nemzetpolitika támogatása is"

Pásztor István rámutatott, hogy a vajdasági magyarok újra méltányolták és elismerték az összefogást, "azt üzenték nekünk, ezt várjuk el tőletek, és megbüntették azokat, akik újfent nem értették meg az üzenetüket". A legnagyobb délvidéki magyar párt elnöke mindenkit arra szólított fel, hogy csatlakozzon a VMSZ-hez, ugyanis "csak akkor tudjuk megvalósítani a vállalásokat, ha egységesek vagyunk, ha összefogunk".

VMSZ a kampány során azt tűzte ki célul, hogy megtartsa vagy növelje mandátumai számát, vagyis azt szerették volna elérni, hogy az eddigi négy helyett legalább öt képviselőjük jusson be a belgrádi törvényhozásba, hogy az eddigi hat helyett hét képviselőjük legyen a vajdasági tartományi parlamentben, és a magyarok vezette Zenta, Topolya és Magyarkanizsa mellett a következő négy évben Szabadkának és Kishegyesnek is magyar polgármestere legyen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?