Szerb jelölt is a horvát elnökválasztáson

Zágráb |

<p>Húsz évvel a Belgrádtól való elszakadás után szerb nemzetiségű jelölt is indul a következő horvátországi elnökválasztáson.</p>

Veljko Dzakula, a Szerb Demokrata Fórum néven bejegyzett egyesület elnöke pénteken jelentette be, hogy indul az államfői posztért a decemberben vagy jövő januárban tartandó elnökválasztáson. "Eljött az ideje, hogy Horvátország legnagyobb nemzeti kisebbsége saját jelöltet állítson és összefogja a szerb választókat" - indokolta döntését Dzakula, aki három, parlamenten kívüli szerb párt támogatására számíthat, a horvát kormánykoalícióban részt vevő Független Szerb Demokrata Párt (SDSS) viszont várhatóan nem áll mellé.   
    Dzakula már a kilencedik jelölt, aki bejelentette, hogy pályázik az elnökségre. Stjepan Mesic államfő hivatali ideje jövő februárban jár le, az alkotmány értelmében újabb ciklusra nem választható újra.
    A közvélemény-kutatások szerint egyelőre a szociáldemokrata Ivo Josipovic, a kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) színeiben induló Andrija Hebrang és Nadan Vidosevic, a horvát kereskedelmi kamara elnöke a legnépszerűbb jelöltek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?