Szerb elnökválasztás: gyengült a szélsőjobb támogatottsága

Belgrád |

<p>Majdnem teljes feldolgozottság mellett határozottan állítható, hogy Aleksandar Vucic nyerte meg a vasárnapi szerbiai elnökválasztást - közölte a választási bizottság (RIK) hétfőn.</p>

A leadott szavazatok 91,65 százalékának feldolgozását követően kiderült, hogy Vucicra a választópolgárok 55,13 százaléka adta a voksát. Sasa Jankovic korábbi ombudsman a szavazatok 16,25 százalékát szerezte meg, a harmadik helyen pedig az elnökválasztás legkomolytalanabb jelöltje végzett. Ljubisa Preletacevic Beli, egy viccpárt jelöltje ironikus kampányával a szavazatok 9,43 százalékát tudta megszerezni. Ez egyben azt is bizonyítja, hogy van egy körülbelül 300 ezer főből álló réteg, amelyet a politikai rendszer kifigurázásával lehetett megmozdítani, Beli szavazóinak többsége vélhetőleg az egyébként politikailag passzív fiatalok köréből került ki. 

Visszaszorulóban a nacionalisták

A választás eredményeiből az is látszik, hogy gyengült a radikális jobboldal támogatottsága. A voksolás legnagyobb vesztese az ultranacionalista Vojislav Seselj, akire a szavazók csupán 4,47 százaléka voksolt, és ez az ötödik helyre volt elég. Seseljt csak egy kicsivel előzte meg a szintén nacionalista húrokat pengető, de mérsékeltebb álláspontot képviselős volt külügyminiszter, Vuk Jeremic. A megalázó vereséget Seselj gyakorlatilag azzal ismerte el, hogy nem állt az újságírók elé, amire a korábbi választások alkalmával soha nem volt példa. A Seselj vezette Szerb Radikális Párt a tavalyi előrehozott parlamenti választáson a harmadik helyen végzett a voksok 8,1 százalékának megszerzésével, így a vasárnapi eredmény népszerűsége óriási csökkenéséről tanúskodik.

Hasonlóan nagyot bukott a tavalyi választás egyik legnagyobb győztese is, a balközép beállítottságú Elég volt mozgalom (Dosta je bilo) vezetője, Sasa Radulovic, aki 2016-ban a voksok 6,02 százalékának megszerzésével a legnagyobb ellenzéki erővé vált a törvényhozásban, ám az elnökválasztáson a szavazatok alig valamivel több mint 1 százalékát kapta meg.

Emellett az is egyértelművé vált, hogy az utóbbi 27 évet, azaz a szerbiai többpártrendszert meghatározó pártok teljes mértékben elvesztették erejüket, hiszen jelöltjeik támogatottsága meg sem közelítette Vucicét, de még a lélektani küszöbnek számító öt százalékot sem. Még az Ivica Dacic külügyminiszter vezette Szerbiai Szocialista Párt (SPS) - amelyet egykor Slobodan Milosevic irányított - is gyengének minősült, hiszen a korábbi évekkel ellentétben ezúttal nem indított önálló jelöltet, hanem a kormánykoalíció részeként Aleksandar Vucicot támogatta. Noha ez politikailag nem tűnhet rossz lépésnek, a választók szemében a párt függési viszonyát, gyengülését jelentheti. 

A civileké lehet a jövő

Ez azt is jelentheti, hogy a szerb belpolitikát a közeljövőben a civil jelöltek (Sasa Jankovic, Vuk Jeremic, Ljubisa Preletacevic Beli) vezette csoportok határozhatják meg, ha ugyan sikerül valamilyen szervezett formába rendeződniük, és valós programot, illetve stabil szavazóbázist kialakítaniuk. 

A választás végeredményét csütörtökig kell közölnie a választási bizottságnak. 

A hivatalban lévő Tomislav Nikolic államfő mandátuma május 31-én jár le, ezt követően teheti le elnöki esküjét Aleksandar Vucic. Arról már az új elnök dönt, hogy kit javasol miniszterelnöknek maga helyett, a pártok jelöltjeivel júniusban kezdheti meg a konzultációkat. Nem hivatalos információk szerint az új kormányfő kinevezésével egy időben kormányátalakításra is sor kerülhet, és elképzelhető, hogy új védelmi és kulturális minisztere lesz az országnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?