Szentpéterváron lesz melegfelvonulás?

Moszkva |

<p>Szentpéterváron terveznek felvonulást tartani az orosz melegek június 26-án - jelentette be a szexuális kisebbségek jogainak védelmében fellépő mozgalom hétfőn Moszkvában.</p>

Nyikolaj Alekszejev, a homoszexuálisok Moszkvában évek óta készülő, de eddig még egyszer sem engedélyezett  felvonulásának fő szervezője közölte az Interfax hírügynökséggel, hogy valójában a szentpétervári melegek szervezik a megmozdulást, a moszkvaiak csupán jogi és egyéb támogatást nyújtanak, például kiválasztották már együtt a felvonulás jelképét.
Alekszejev elmondta: a jogszabályoknak megfelelően két héttel a rendezvény tervezett időpontja előtt benyújtják a szükséges papírokat a szentpétervári önkormányzathoz.
Ugyancsak hétfőn Alekszej Kozirjev szentpétervári emberi jogi megbízott lehetségesnek mondta, hogy a városban engedélyezzék a parádét, sőt megjegyezte, hogy Moszkva saját kárára indokolatlanul keményen ellenáll a kérdésben.
Moszkva annyira elutasító, hogy az ország egyetlen liberális kormányzója, a kirovi Nyikita Belih a kérdésre, hogy ő engedélyezne-e ilyen felvonulást, a minap csak annyit mondott, hogy ezt Moszkvának kell eldöntenie. 
Alekszejev beszámolt arról, hogy idén is készülnek felvonulást szervezni Moszkvában május 29-én, és számos külföldi aktivista és politikus jelezte már részvételét. Ez lesz az ötödik alkalom, hogy próbálkoznak, de eddig a moszkvai önkormányzat még egyszer sem engedélyezte a megmozdulást. Tavaly az utolsó pillanatban áthelyezték a helyszínt, és egyenként szállingóztak ki, de a rendőrök mindenkit előállítottak, akiről feltételezték, hogy a megmozdulás részvevője.
Számos orosz és külföldi emberi jogi szervezet bírálta már a moszkvai hatóságok eljárását, és az orosz melegek már a strassbourgi emberi jogi bírósághoz fordultak jogaik védelmében. A testület február 20-ig hosszabbította meg a hatóságoknak álláspontjuk indoklására adott határidejét. 
Jurij Luzskov moszkvai polgármester azonban legutóbb január végén jelentette ki, hogy Moszkvában eztán sem lesz melegfelvonulás, s a hasonló jelenségek elleni fellépést követelt.
"A társadalmi fogyatékosságok kapcsán már rég nem az emberi jogokról kellene vitatkozni, hanem a törvény minden erejével fel kell lépni ellenük. Nem liberális cukorra, hanem társadalmi korbácsra, vagy hasonlóra van szükség"  -  mondta egy egyházi rendezvényen.
A "fogyatékosságok" között a kábítószerezést, az nemzetiségek  elleni uszítást, az idegengyűlöletet, és "az egyneműek közötti úgynevezett szerelem leplezetlen propagandáját" említette.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?