Szelídülni látszik Saron, a „héja”

Jeruzsálem. Izrael a béke érdekében hajlandó felszámolni bizonyos zsidó telepeket a Jordán folyó nyugati partján, ennek fejében a palesztin menekültek nem térhetnének vissza korábbi, ma izraeli területen lévő falvaikba – jelentette ki az izraeli kormányfő a Háárec című izraeli napilapban tegnap megjelent interjújában.

Jeruzsálem. Izrael a béke érdekében hajlandó felszámolni bizonyos zsidó telepeket a Jordán folyó nyugati partján, ennek fejében a palesztin menekültek nem térhetnének vissza korábbi, ma izraeli területen lévő falvaikba – jelentette ki az izraeli kormányfő a Háárec című izraeli napilapban tegnap megjelent interjújában. Az izraeli politikában héjaként számon tartott Ariel Saron – aki mindig az egyik legfőbb szorgalmazója volt újabb zsidó települések ciszjordániai és gázai létrehozásának – úgy látja: az iraki háború nyomán kitárult a kapu új lehetőségek előtt.

„A háború megrázta a Közel-Keletet, az arab világot, különösen a palesztinokat. A palesztinokkal kötendő megállapodás mostantól fogva gyorsabban megszülethet, mint az emberek gondolnák” – jelentette ki a lapnak. Hozzátette azonban, hogy ehhez a palesztinoknak előbb le kell váltaniuk vezetőiket, és hadat kell üzenniük a terrorizmusnak. Mahmud Abbász, az Izrael által is mérsékeltnek tekintett palesztin kormányfőjelölt lehet a kulcsa a békemegállapodásnak – tette hozzá. Száeb Erekat, a palesztin önkormányzati ügyek minisztere a béketerv menetrendjének megváltoztatására tett izraeli kísérletet már korábban szabotázsnak bélyegezte. Mint mondta, a megváltoztatás az elutasításnak egy újabb módja. Izraelnek főleg a biztonsági kérdések miatt vannak aggályai a tervvel kapcsolatban. Azt szeretné, ha a béketerv lépéseit fokozatosan, a teljesülés függvényében valósítanák meg. A palesztinok viszont ragaszkodnak ahhoz, hogy minden lépésre az előre kitűzött időpontban kerüljön sor.

A kormányfő szerint komoly problémát vet fel a palesztinoknak az a követelése, hogy a menekültek visszatérhessenek korábbi, ma izraeli területen lévő otthonaikba, amelyet az 1948-as közel-keleti háborúban kényszerültek elhagyni. Izrael szerint a visszatérési jog megadásával a zsidó állam léte kerülne veszélybe. Ezért azt a több százezer palesztin menekültet, akik szerte a világon vagy gázai, illetve ciszjordániai táborokban élnek, csak a leendő palesztin állam területére szabad visszaengedni. A zsidó kolóniákkal kapcsolatban Saron elmondta: van három olyan település – Betlehem, Síló és Bétél –, amelynek a zsidók számára különös bibliai és történelmi jelentősége van. Az ésszerűség azt diktálja, hogy ezek közül a helyek közül egy-kettőről le kell mondani – jelentette ki az izraeli miniszterelnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?