Székelyföldnek a területi autonómia a megoldás az EMNP szerint

Budapest |

<p>Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke szerint Székelyföldnek a területi autonómia jelenti a megoldást, és eljött az ideje, hogy megmutassák azt a tömegakaratot, amelyet aztán nem lehet megkerülni.</p>

Erről Toró T. Tibor az M1 Ma reggel című műsorában beszélt pénteken azzal összefüggésben, hogy szombaton Székelyföld területi autonómiájáért rendeznek tüntetést. Toró T. Tibor november 15-én jelentette be a Sepsiszentgyörgyön tartandó demonstrációt. A megmozdulást Sánta Imre református lelkész, az EMNP sepsiszentgyörgyi képviselőjelöltje kezdeményezte, aki a nyár folyamán csaknem két hónapon keresztül minden nap demonstrált a Székely Mikó Kollégium újraállamosítása ellen.

    Az EMNP elnöke kifejtette: Székelyföld jelenleg ki van szolgáltatva a bukaresti politikai széljárásnak, és azért kell utcára menni, mert "kamarillapolitika-egyezségekkel" nem lehet elérni, - és az elmúlt 22 évben nem is lehetett -, hogy törvény garantálja az autonómia intézményrendszerét.     Az erdélyi magyar politikus szerint ilyen figyelmeztető megmozdulások sorozata lehet az, amely ráveszi a román politikusokat, hogy végre komolyan foglalkozzanak a kérdéssel.     Nagyon hisszük, hogy az autonómia a megoldás - mondta Toró T. Tibor, hozzátéve: ez nem pártpolitikai, hanem nemzetstratégiai kérdés. Jelezte: Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács vezetője is részt vesz a szombati rendezvényen, és az RMDSZ részéről Tamás Sándor megyei elnök, valamint Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere is kedvezően reagált a megkeresésre.    Megjegyezte: azt szeretnék, ha hangjukat Bukarestben és Brüsszelben egyaránt meghallanák.    Az EMNP elnöke azt mondta, hozzájuk legközelebb a dél-tiroli autonómiamodell áll. A területi autonómia lényege, hogy a befizetett adó jelentős részével a helyi döntéshozók gazdálkodnak - jegyezte meg.    Az EMNP elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a közelgő romániai választásokról azt mondta: a néppárt körülbelül 100 ezer új magyar szavazót hozott tavasszal az önkormányzati választásokon az urnákhoz, és úgy gondolja ez nem lesz másként ősszel sem. Jelezte: szeretnék azokat mozgósítani, akik mindenképpen változást akarnak.    Rámutatott: az EMNP és a Magyar Polgári Párt helyi szinten komolyan együttműködik, egyesíti erőit, és szerinte az alternatív küszöbnek köszönhetően van esély arra, hogy az RMDSZ mellett az EMNP második pártként bejusson a román parlamentbe. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?