Szecsuan - olyan csúcsra készültek a magyarok, ahová eddig senki

Caoko/Peking |

<p>Eddig nem volt hegymászó, aki fel akart volna jutni arra a csúcsra, amelynek meghódítására a négy magyar sportember indult.</p>

A hegyről egy japán hegymászó szakmai körökben tett említést. Nakamura Tomacu nem mondta, hogy megmászná, és azt sem, hogy készül rá, mindössze leírta a névtelen hegy koordinátáit.
    A szecsuani hegyet, amelyet a helyiek nem tartanak a Himalája részének, senki nem "győzte még le", senki sem jutott 6079 méteres csúcsára. Kell-e ennél több egy hegymászónak, bárhol is legyen a világon? Csizmadia Péter, Mikolovits Veronika, Pechtol Balázs és Tolnay Katalin is vittek magukkal egy kis magyar zászlót.
    "Ennek a hegynek nagyon-nagyon nehéz a csúcsára feljutni" - mondta a MTI tudósítójának Lin Li, a szecsuani hegymászószövetség főtitkára 3150 méteren, annál az alaptábornál, ahonnan a négy magyar is útnak indult, és ahol összekötőjük várt rájuk. Innen ment fel 4150 méterig Mécs László alpinista, hogy társai után kutasson."
    "A négy tibeti közül, akik november kilencedikén a magyarok keresésére, mentésére indultak, az egyik nyolcszor volt fenn a Csomolungmán (Mount Everest), és egyike volt az olimpiai fáklyás váltó azon csapatának, amely feljuttatta a világ legmagasabb pontjára a fáklyát. Ő mondta nekem, hogy ennek hegynek a csúcsára jutni rendkívül nehéz, mert veszélyes. Nem a magassággal van a gond, hanem a jéggel. És ez különösen igaz most, ebben az időszakban, szeptember és április között" - tette hozzá.
    A főtitkár elmondta, hogy amikor a magyarok október 17-én visszatértek az alaptáborba, az összekötőjük felhívta a figyelmüket arra, hogy különösen veszélyes részhez érkeztek. A magyarok erre azt mondták, hogy igyekezni fognak gyorsan áthaladni azon a kritikus szakaszon. Időközben három dán alpinista is nekivágott a csúcs meghódításának, a kínai szövetség őket tájékoztatta a veszélyről és a magyarok eltűnéséről.
    A kérdéses területen október 22-én vagy 23-án egy hatalmas jégomlás történt, ám Lin Li szerint a négy magyar még akkor sem maradhatott életben, ha nem temette el őket az omlás. "12 gázpalackjukból hatot vittek magukkal. A hat palack egyenként három óra időtartamú használatra elegendő, ami összesen 18 óra. Élelmük messze nem volt elegendő egy hosszabb távollétre. Meggyőződésem, hogy a négy fiatalt a lezúduló jég temette el" - mondta a szakértő, aki hozzátette: 2006-óta, amióta ő a szövetség főtitkára Szecsuanban 28 hegymászó halt meg mászás közben, hatvan százalékuk kínai. Az idei évben június óta Kínában összesen 18-an haltak meg, közülük 11-en ebben a tartományban. A tizenegyből kilenc külföldi, kettő kínai. A külföldiek közül két orosz, a négy magyar és három amerikai volt az áldozat.
    Szecsuanban - a mostani, magyarok utáni kutatás előtt - eddig két alkalommal került sor helikopteres mentésre. 1981-ben egy japán hegymászócsoportot ért tragédia 7200 méteren. A 8 tagú expedícióból 13 évvel később egy lábszárcsontot találtak meg. 2006-ban két amerikai vesztette életét jégomlás következtében, egy évvel később, az olvadás után, megtalálták egyikük maradványait. A helikopteres felderítés egyik alkalommal sem segítette az érdemi információhoz jutást.
    A további keresésnek legközelebb jövő tavasszal látja értelmét Lin, aki együttérzését fejezte ki a történtek miatt a magyaroknak. Végül még fontosnak tartotta megjegyezni: gyakori, hogyha meg is találják a szerencsétlenül járt alpinistákat, helyben temetik el őket, vagy egy gleccserhasadékba engedik le a holttestet, mondván: "ha szerették a hegyet, nyugodjanak ott békében".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?