Százezres tüntetés

Gáza/Jeruzsálem. Iszmail Abu Sanabnak, a Hamász csütörtökön megölt vezetőjének tegnapi gázai temetése hatalmas, százezres tömegtüntetéssé változott. Sanab halála miatt több palesztin szervezet bosszút esküdött Izrael ellen.

Abu Sanabot egy izraeli helikopterből indított rakéta ölte meg, két testőrével együtt. Izrael a kedd esti jeruzsálemi buszmerényletre – amelynek húsz halálos áldozata és több mint száz sérültje volt – válaszul indított katonai akciókat a szélsőséges palesztin szervezetek ellen.

A tegnap Gázában tartózkodó újságírók szerint az intifáda kezdete óta eltelt három évben palesztin vezető temetésén ennyien még nem vettek részt. A hatalmas tömeg bosszút követelve vonult végig Gáza utcáin Abu Sanab zöld Hamász-zászlóval letakart koporsóját kísérve. „Az útitervet is eltemetjük, csak a mártírakciók maradnak” – kiabálta a Hamász egyik tagja a hangosbemondót túlharsogva. „Nem sírunk, hanem boldogok vagyunk, hiszen apám mártírrá vált. Álmai megvalósultak, Palesztina hőse lett” – mondta Abu Sanab 19 éves fia, Hazma. A művelt, amerikai egyetemen végzett 53 éves mérnök, Iszmail Abu Sanab a Hamász második számú vezetője volt, rangban közvetlenül az alapító Ahmed Jaszin sejk után következett. Egyes elemzők a Hamász katonai szárnyán belül a mérsékeltebb vonal hívének tartották. Izraeli vélemény szerint viszont a katonai szárny agytrösztje volt, és így közvetve felelős az Intifáda kezdete óta merényletekben meggyilkolt több száz izraeli haláláért.

Közös közleményben tudatta tegnap a Hamász és az Iszlám Dzsihád, hogy felmondja a június végén bejelentett tűzszünet Izraellel. A két szélsőséges szervezet már csütörtökön bejelentette, hogy Abu Sanab megölése miatt befejezettnek tekinti a tűzszünetet, és folytatják Izrael elleni támadásaikat. A közlemény hangsúlyozza, hogy Abu Sanab meggyilkolásával Ariel Saron izraeli miniszterelnök mért végső csapást a tűzszüneti megállapodásra. Abdelaziz ar-Rantiszi, a Hamász egyik vezetője, akivel júniusban kis híján végzett egy izraeli rakéta, a gyászoló tömeg előtt arra figyelmeztette az izraeli vezetést, hogy hibázik, ha azt hiszi, hogy a Hamász vezetőinek célbavételével leállíthatja a szent háborút. „Szeretjük és keressük a mártíromságot” – hangoztatta.

Egy névtelenséget kérő magas rangú izraeli tisztségviselő tegnap leszögezte: folytatódik a könyörtelen harc a terroristák ellen. Az izraeli tisztségviselő nem pontosította, milyen eszközöket alkalmaznak majd a terroristák ellen, de hangsúlyozta: már a következő napokban újabb hadműveleteket hajtanak végre, amelyek célja Hamász-vezetők likvidálása. Azt is kijelentette, hogy Izrael továbbra is a békefolyamat folytatását, a nemzetközi béketerv megvalósítását óhajtja. A tisztségviselő egyben azzal vádolta meg Jasszer Arafatot, a Palesztin Hatóság vezetőjét, hogy meg akarja torpedózni a békefolyamatot, és ösztönzi az erőszak folytatását. A biztonsági szolgálat egyik illetékese kijelentette: a legutóbbi csapás csak a kezdet volt. A Maariv című izraeli lap pénteki számában – az amerikai minta szerint – kártyalapokon mutatta be a 34 legismertebb, szélsőségesnek tekintett palesztin személyiséget. A lapokon Jasszer Arafat a joker, Abdelaziz ar-Rantiszi a kőr ász. Az izraeli csapatok tegnap visszaállították a Gázai övezeten áthaladó fő közlekedési út zárlatát (ezzel kettévágták a Gázai övezetet), a ciszjordániai Dzsenínben pedig kijárási tilalmat léptettek életbe. A katonák a városban házkutatásokat hajtottak végre, és letartóztattak két palesztint. Egy izraeli egység már az éjszakai órákban bevonult a város közelében lévő menekülttáborba, és magába a városba is tizenöt harckocsi és több dzsip hatolt be, ahonnan heves lövöldözést lehetett hallani. A hadsereg egységei Nábluszba és Túl-Karmba is bevonultak.

A Palesztin Hatóság kiengedett tizenkét Izrael által körözött palesztin harcost Arafat rámalláhi főhadiszállásáról. Egyelőre nem világos, miért menesztették őket, de a palesztin vezetésben nyilvánvalóan eluralkodott a félelem, hogy az izraeli katonák behatolnak a hivatal területére, és elfogják a körözötteket. Viszont egy izraeli biztonsági forrásokból származó értesülés szerint Saron izraeli miniszterelnök úgy döntött, hogy Arafat főhadiszállása nem lesz célpont a katonai csapások mostani körében. (MTI, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?