Százak fulladtak meg Líbia partjainál

MTI-HÍRRóma. Mintegy négyszáz ember a tengerbe veszhetett amiatt, hogy egy menekülteket szállító hajó vasárnap elsüllyedt a Földközi-tengeren Líbia és Olaszország között – közölte túlélők beszámolói alapján a Save the Children nevű nemzetközi humanitárius szervezet.

MTI-HÍR

Róma. Mintegy négyszáz ember a tengerbe veszhetett amiatt, hogy egy menekülteket szállító hajó vasárnap elsüllyedt a Földközi-tengeren Líbia és Olaszország között – közölte túlélők beszámolói alapján a Save the Children nevű nemzetközi humanitárius szervezet. A nagy-britanniai székhelyű csoport közlése szerint az áldozatok között sok fiatal volt, kiskorúak is lehettek. A mintegy 550 embert szállító hajó 24 órával azután süllyedt el, hogy elhagyta Líbia partjait. A civil szervezet szóvivője szerint az áldozatok többsége Afrika szubszaharai térségéből érkezett, további részleteket azonban nem közöltek. A Save the Children munkatársai által megkérdezett túlélőket egy másik hajóval a dél-olaszországi Calabria régió egyik kikötőjébe szállították. A szerencsétlenül járt, illegális bevándorlókat szállító hajó Líbiától 80 mérföldnyire borult a tengerbe. Az olasz parti őrségnek a helyszínre siető egységei 144 embert vettek fedélzetre. A hatóságok túlélők és holttestek után kutatnak, eddig azonban hivatalosan mindössze kilenc halottról számoltak be. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága mindazonáltal a hajó méretét tekintve valószínűbbnek tartja a Save the Children értesüléseit.

A civil szervezet arról számolt be, hogy április 11. és 13. között több mint 5100 menekült érte el Olaszország déli partjait. A tájékoztatás szerint közöttük nagyjából 450 gyermek volt. A BBC hivatalos EU-s forrásokra hivatkozva azt írta, hogy péntek óta több mint 7000 menekült indult útnak Líbiából. A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) adatai szerint a hétfői szerencsétlenség áldozatait leszámítva idén már több mint ötszáz bevándorló vesztette életét a Földközi-tengeren. Az előző év hasonló időszakában ez a szám 47 volt. Az IOM szerint év eleje óta már 15 ezer illegális bevándorlónak nyújtottak segítséget a Líbia és Itália közötti tengerszakaszon. Az utóbbi hetekben a javuló időjárás miatt is egyre több hajó indult az észak-afrikai partokról Európa felé.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?