Százak emlékeztek Bándy Katára

Budapest |

<p>Összesen mintegy három-négyszázan vettek részt a Pécsett meggyilkolt rendőrségi pszichológus, Bándy Kata emlékére szervezett szombat esti virrasztáson, a budapesti Szent István-bazilika előtt - közölte az egyik szervező vasárnap az MTI-vel.</p>

Jónás Marianna elmondta, hogy az este héttől éjfélig tartó csendes megemlékezés résztvevői virágokat hoztak és gyertyát gyújtottak, így emlékezve a pszichológusnőre.

A szervezők, akik Megemlékezés és virrasztás Bándy Kata emlékére címen hoztak létre egy csoportot a Facebook közösségi portálon, azért szervezték a megemlékezést, hogy kifejezzék szolidaritásukat azokkal, akik közel álltak az áldozathoz, és elítéljék a rasszista megnyilvánulásokat, amelyek az egész roma közösséget azonosítják az elkövetővel.

A 25 éves rendőrségi pszichológus július 8-án hajnalban egyedül, gyalog indult el egy sörözőből, de az otthonába nem érkezett meg. Holttestét július 11-én találták meg a pécsi Délibáb utcában, egy bokros területen. A bűncselekmény elkövetésével gyanúsított P. Lászlót szerdán előzetes letartóztatásba helyezték.

A belügyminiszter által a közszolgálat halottjának nyilvánított Bándy Katát július 23-án temetik el Szekszárdon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?